Ha a belváros felől közelítünk a Gyárváros felé, akkor először a Milleniumi templomhoz érkezünk. Kedves gyerekek, vajon mikor épült ez a templom? – ez lehetne a képhez csatolt feladat a legújabb restrikcióknak megfelelő tankönyvekben (mert a képek akárhány százalékához feladatot is kell csatolni…), de ez most szakmai ártalomtól áthatott félrecsúszás volt, bocs!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A belvárosi zsinagóga Temesváron eléggé be van szorítva egy szűk utcába (egykoron Várkórház, később Erzsébet, a román idők óta pedig Mărăşeşti utca), úgyhogy nem is lehet szemből lencsevégre kapni, csak egyes részleteit. Mielőtt azonban a képeket szemügyre vennénk, pár szóban elmeséljük az épület előtörténetét.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Sorozatunk mai szereplője, egy tiszteletbeli temesvári – érintőlegesen – már felbukkant a testvérblogunk oldalain, amikor Vajdahunyad múltjával és jelenével, valamint az ominózus várkút legendájával bátorkodtunk fenntartani tisztelt olvasóink érdeklődését.
Minden nemzeti elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy Hunyadi János a klasszikus európai középkor egyik legstrammabb hadvezére volt, aki nemcsak hogy többször péppé verte a földrészünk jövőjét egészen másként elképzelő török barátainkat, de még arra is szakított pár percet, hogy olyan fiút nemzzen a hazának (akarom mondani Szilágyi Erzsébetnek), mint Mátyás.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Most kaptam egy mozgóképes, angol nyelvű filmtippet, ami Temesvárról szól, és feltétlenül meg szeretném osztani veletek.
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=LfU998VJIyQ&w=550&h=453]
Mindig is úgy emlékeztem, hogy sok galamb van a városban, de hogy ennyire elszaporodnak, azt nem hittem volna; a temesváriakat pedig – közegészségügyi megfontolások ide vagy oda – egyszerűen nem lehet lebeszélni arról, hogy etessék őket.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ma egy olyan bánsági arcról fogunk mesélni nektek, aki egyszer már (mellékszereplőként) felbukkant úgy három héttel ezelőtt, amikor Ajtonyról esett szó ezeken a képernyőkön (nem ártana átismételni az ott tanultakat, hogy világosan értsük, miről is van szó…).
Azóta rájöttünk, Csanád vezér volt annyira nagystílűen pimasz és jellemtelen, hogy megérdemeljen egy külön posztot minálunk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem. Megpróbáltam, és egyszerűen nem megy. Nem tudom megállni a híres temesváriak felsorolását anélkül, hogy a hatvanas-hetvenes évek legendás zenekarát, a Phoenix-et meg ne említsem.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Filippo Buondelmonti Scolari 1369-ben született egy Firenze melletti városkában, Tizzanóban. A kisnemesi (más források szerint: polgári) család pénzügyei a 14. század utolsó két évtizedére olyan rosszul álltak, hogy már komolyan azon kellett gondolkodniuk, hogy Filippónak sajnos előbb-utóbb dolgoznia kell Ez a kilátás jogosan sokkolt mindenkit, hiszen ilyesmi úgy kétszáz éve senkivel nem fordult elő a famíliában.
Szegény ember akkor még nem sejtette, hogy belőle egy temesvári híresség lesz, aki önálló posztot kap egy szakblogban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Csurtusék módszeres emberek, ezért az épületek körbepásztázása, illetve a temesvári főteret bemutató első és második rész után lássuk, milyen berendezési és tereptárgyak hevernek még a temesvári főtéren.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mai hősünk egy virtigli örökmozgó csodagyerek, aki élete harminc évének mintegy felét töltötte a Bánságban, illetve Temesváron.
Ismertebb ugyan, mint Ambrózy Béla bátyánk, de nincs annyi rajongója, mint Drakulának vagy Tarzannak. A két világháború közötti polgári békeévek második felének egyik kedvenc lektűrírójáról, Aszlányi Károlyról fogunk ma mesélni nektek.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ahogyan azt megígértük a tegnapi, Dózsa Györgyről szóló posztunk végén, itt a mai rövid, kiegészítő írás egy emlékmű megcsonkításáról.
Emlékeztek ugye, hogy a parasztvezér közel ötszáz évvel ezelőtti kivégzésének egyik feltételezett helyszíne a temesvári Mária-tér, ahol az egyik sarokban egy Szűzanya-szobor áll? Nos, ezt szeretnénk bemutatni nektek, egy apró érdekességgel fűszerezve.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Híres temesváriakról szóló sorozatunk következő alanya Dózsa György, aki bizonyos szempontból Tarzan inverze: míg Weissmüller János mindössze élete első hónapjait töltötte a Béga partján, addig a székely lovaskapitány (aki a magyar történelem első, de korántsem utolsó sült parasztja) csak földi pályafutása utolsó öt hetét.
Dózsa szomorú véget ért karrierje – mint annyi minden a történelemben – egy sima kommunikációs és logisztikai problémával kezdődött.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt szokták mondani, hogy egy megfelelő helyen található szeplő egy szép arcot még szebbé tud tenni (lásd még szépségflastrom). Hogy sorozatunkban eddig nem volt olyan figura, akit kifejezetten szégyellnünk kellett volna, önmagában szerencse, de belátjuk: az objektivitás jegyében ez az ideális állapot nem tartható fenn.
Az, hogy Kolozsvár egykori polgármestere bánsági születésű, letagadhatatlan és – sajnos – visszamenőleg már megmásíthatatlan tény, miként az is faktum, hogy élete első húsz évét ott élte le. Úgy látszik, genetikailag eleve alkalmatlan volt arra, hogy az ottani levegő két évtizeden keresztül történő belélegzésével magába szippantson akár csak egy minimális mennyiségű toleranciát és multikulturális hangulatot. Van ilyen. Bár ne lenne.
Kedves olvasó! Szorítsuk össze fogsorainkat (mindenki a sajátját, ha kérhetem…) és jöjjön, aminek jönnie kell: a Bánság egyik fekete báránya, az európai hírhedtségre szert tett Gheorghe Funar!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Remélem, már az előző főtéri posztból is kiviláglott, hogy Temesvár egy városszerű város, a szó európai értelmében – még ha kopottas is kicsit.
Ehhez a meggyőződésünkhöz, a neten való kutakodás közben, egy igen erőteljes megerősítést találtunk, amelyet most megosztunk a nagyérdeművel. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a forrás minden meggyőződésével és elképzelésével nem tudunk felhőtlenül egyetérteni, de amit szülővárosunkról ír, az nekünk is rulez és erőteljesen lájkoljuk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem, kéretik nem összerezzenni: sorozatunk mai szereplője NEM a baloldalon látható Kiss Ernő tábornok, hanem az azonos nevű, szintén a generálisok közé tartozó, itt a jobboldalon szereplő személy.
Mai főszereplőnk – a tizenhárom aradi vértanú egyike, aki kétszeresen is bánsági, hiszen Temesváron született, majd – meglehetősen kacskaringós és ellentmondásos katonai karrier után – Aradon fejezi be földi pályafutását.
A holnapi nemzeti ünnepre tekintettel következzék tehát eleméri és ittabei Kiss Ernő altábornagy.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Figyelmes olvasóink már tudják, hogy kit és mit köszönhet Temesvár környékének a magyar méhészet. Mai posztunk bebizonyítja, hogy nem csak az apró és andalítóan (allergiások számára olykor ijesztően) zümmögő méhecskék tekintetében beszélhetünk bánsági hozzáadott értékről sokat szenvedett nemzetünk életében, hanem nagyságrendekkel méretesebb háziállatokkal kapcsolatosan is.
Mai főszereplőnk bevándorló ugyan, de élete jelentős részét a Bánságban töltötte, arról nem is beszélve, hogy a későbbiekben szállóigévé nemesedett mértékű családi vagyon oroszlánrésze is ezeken a tájakon, a zsíros bánsági földön keletkezett.
Kedveseink! Ma a nevezetes Csekonicsok kerülnek terítékre, különös tekintettel Józsefre, akinek ténykedése nyomán az utódoknak valóban volt honnan szórniuk a pénzt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A nagyvárosokhoz hasonlóan Temesvár is olyan, hogy az egyes kerületeknek (például Erzsébetváros, Gyárváros, Józsefváros – né má’, micsoda nevek! ismerős valahonnan?) külön-külön, lokális főterük van, de A főtér mégiscsak egyértelműen meghatározható.
A katedrális és az Opera közötti rész az, amit a temesváriak (mármint az igazi temesváriak…) jelentős része a mai napig Lloyd-sornak nevez. 1918 előtt Ferenc Józsefről volt elnevezve; középen a Rómából ismert farkasanya + Romulus & Remus szoborral.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A reformkor küszöbén, a XIX. század második-harmadik évtizedében, 14 éven keresztül volt Temesvárnak egy igen agilis polgármestere, bizonyos Klapka József személyében. A messzi morva tájakról származó család első, viszonylag híres tagja az ő apja, Klapka Károly, aki II. József tábori főgyógyszerészeként szerzett örökletes nemesi kutyabőrt és bánsági tartózkodásra feljogosító engedélyt.
A polgármester – aki Temesváron 1815-ben, még „csak” városi főbíróként, nyomdatulajdonosként és hírlapszerkesztőként megnyitja a Habsburg-monarchia első nyilvános kölcsönkönyvtárát 3800 kötettel – 1818-ban megismerkedik az ugyancsak bánsági, jelesül verseci Kehrer Juliannával, majd 1820 tavaszán megszületik gyermekük, Klapka György Móric, a szabadságharc majdani tábornoka, későbbi komáromi hős és svájci bankár, továbbá két ország parlamenti képviselője, török katonai tanácsadó, etc.
Az ő emlékének – és a szabadságharc valamennyi hőse tiszteletére – szól mai posztunk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az elmúlt ezer évben a Bánság, Temes megye, illetve Temesvár számos területen játszott úttörő szerepet, nem kevesebb, mint négy állam állam (a Habsburg-birodalom, Magyarország, az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve Románia) történelmében, gazdaságába, illetve kultúrájában.
Ebben a posztban – száraz faktumok és a hozzájuk rendelt dátumok felsorolásával, kivételesen illusztrációk mellőzésével – ezekről szeretnénk röviden tájékoztatni olvasóinkat, egyúttal kilátásba helyezve, hogy az itt alant szereplő egyik-másik tény előbb-utóbb önálló poszttá is kinövi magát (hacsak eddig még nem beszéltünk róla). Hozzáadott értéket, előzetes forrás-megjelölést, tippet szívesen fogadunk a kommentekben.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A kiváló szakemberek határon túlra történő csábítása, a magyarul kicsit morbidul hangzó agyelszívás évszázadokkal ezelőtt sem volt ismeretlen jelenség. A brain-drain-t megkönnyítette persze, ha a a csábító és a csábított alá-fölé rendeltségi viszonyban van, az meg végképp a humánpolitikai szakemberek álma, ha mindez merev katonai hierarchiában is megtestesül.
Mai posztunkban egy francia származású, de osztrák szolgálatban álló, lotharingiai születésű generálisról mesélünk nektek, aki 18 évig volt temesvári főkapitány és bánsági katonai, valamint polgári kormányzó, s akinek nagyon sokat köszönhet a város, illetve a tartomány.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hadvezérek, filmszínészek és más kétes egzisztenciák után itt az ideje, hogy a Bánság megmutassa kispolgáribb, csendesebb és békésebb arcát is.
Ezen kategóriának keresve sem találhattunk volna jobb képviselőt, mint egy gazdálkodót, aki élete fő céljának végre nem az ellenség kiirtását, a fegyveres hatalom megszerzését és fenntartását, nem az olimpiai aranyérmeket és még csak nem is a színészetet tekintette, hanem mondjuk a nyúltenyésztést vagy a méhészet új alapokra helyezését. Nem tűnik valami forgatagos életpályának, de mi is lenne velünk, ha csupa Kinizsi, Tarzan és Ajtony venne körül bennünket, hogy a Drakulákról ne is beszéljünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Temesvárblog idestova már egy hónapja működik, de mindeddig nem beszéltünk a városszimbolika olyan jelentős összetevőiről, mint a zászló, a címer és hasonlók. Mai posztunkban ezt az elképesztő hiányosságot szeretnénk pótolni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A villamosok mindig nagyon sokat jelentettek a temesváriaknak. Ennek a valódi okát nem sikerült kiderítenem (aki tudja a tutiságot, ossza meg velünk a kommentekben), mindenesetre soha nem fogom elfelejteni, amikor 1992-ben (egy hosszabb párizsi tartózkodást követően) hazatértünk Temesvárra, az akkor úgy 75 éves Tánti (mármint anyám nagynénje, kábé huszadik generációs temesvári) türelmesen végighallgatta többfelvonásos beszámolómat, megnézte a fényképeket, majd megkérdezte: na és van Párizsban villamos? Nemleges válaszomat hallva (akkor már/még nem volt) lemondóan legyintett és ezt mormogta, mintegy magának: na, akkor el bírom képzelni…
Mai posztunkban visszatekintünk egy kicsit a temesvári lóvasútra (2017 őszén lesz 150 éves!) és izgalmas fotókat mutatunk be Európa talán legszínesebb és legváltozatosabb villamosparkjáról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt, hogy bizonyos embertársaink miért éreznek ellenállhatatlan kényszert bizonyos magaslatok megmászására, illetve hogy miért szeretnek olyankor is fizikai erőt kifejteni, amikor sem életük, sem testi épségük, de még vagyontárgyaik sincsenek veszélyben – ez meghaladja fantáziánk teljesítőképességét.
Korrekt módon azonban nem kérdőjelezzük meg beszámíthatóságukat, már csak azért sem, mert törzsolvasóink között is van hegymászó és turista, aki rendszeresen képes arra, hogy (a civilizáció kényelmi szolgáltatásait hátrahagyva) hosszú napokra a zord és embertelen természet barátságtalan karjai közé vesse magát. Az ilyen emberek is számíthatnak együttérzésünkre.
A magyar turizmus és az öncélú hegymászás megkerülhetetlen, emblematikus úttörőjéről fogunk most mesélni nektek, aki – s ez már senkit nem lep meg – bánsági születésű.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az időrendiséget véve alapul, Ajtonynak az elsőnek kellett volna lennie blogunk híres temesváriak sorozatában, hiszen nagyjából ezer évvel ezelőtt uralkodott (vagy mit csinált) azon a területen, amit utóbb Bánságnak hívtak. Igazából nem is Koppány, hanem ő tartott ki az utolsó töltényig (vagyis nyílvesszőig) Istvánnal szemben (a borsodiak kedvéért: természetesen Vatának is riszpekt!).
Olvasóink között szép számmal vannak olyanok, akik nálam sokkal precízebben meg tudják majd mondani a kommenteknél, hogy pontosan mi is volt a helyzet az ezredforduló környékén arrafelé; jómagam csak egy rövid áttekintés erejéig érzem illetékesnek magam.
Lássuk tehát a kronológiailag első híres temesvárit, illetve bánságit (Temesvár még nem létezett): következik Ajtony vezér!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Temesvár belvárosának egyik impozáns épülete a hajdani Piarista Főgimnázium. Noha 1948-ban az intézmény jogutód nélkül megszűnt, a bennszülött temesváriak a mai napig úgy hivatkoznak rá: a Piari. Középiskolai osztályfőnökünk, Fulda tanár úr jelen sorok írójának nem egyszer mondta egy-egy matek kegyelemötös után (anyaországiaknak: az ötös elégséges, a négyes már bukójegy volt), hogy „édes fiam, ezért az feleletért annó a Piariban téged megbuktattak, az ötösért engem meg kirúgtak volna!”
Mai posztunkban röviden összefoglaljuk az intézmény múltját és mutatunk pár fotót; sajnos csak kívülről, mert a portaszolgálat olyan kemény volt, mintha a Norvég Nemzeti Kőolaj-alap páncélszobáját őrizték volna, nem egy oktatási intézményt: még az udvarra sem engedtek be.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Felvállalva a szomszéd vár lakóinak, szülötteinek és lokálpatriótáinak jogos (és reményeink szerint nem elsöprő erejű) rosszallását, ebben a posztban egy aradi származású színész életútjáról fogunk röviden beszámolni.
Jó-jó, elismerjük: egy picinykét csalunk, hiszen nem volt egészen pontosan temesvári, de egyrészt mit számít az az ötven kilométer (bánságiak egymás közt csak nem csinálnak kázust egy ekkorácska távolságból?), másrészt pedig ha fenyegető tekintetű aradiak körülállnák a házunkat és figyelmeztető jellegű ökölrázással, valamint obszcén szavak kiabálásával nyilvánítanák ki nemtetszésüket, természetesen azonnal visszavonunk mindent, mint II. József 1790-ben.
Következik tehát Jávor Pál, több generáció hölgytagjainak bálványa, egy egész nemzet snájdig jávorpalija.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szerintem még az echte temesváriak között is vannak olyanok, akik nem tudják, hogy minden ősszel csendes jubileumra kerül(hetne) sor városukban; aki ráér, október 31-én (esetleg – mivel a források itt sem egyértelműek: november 1-jén) koccintson az 1918 őszén kikiáltott, és mindössze két hetet megért Bánsági Köztársaságra.
Nem célunk történelemórát tartani, ezért mélyebb összefüggéseket, különösebb előzményeket nem villantunk fel. A témának amúgy is szűkös a nagyközönség számára is hozzáférhető irodalma. Ha lennének ötletek, hol lehetne ennek utánaolvasni, kérjük, a kommentekben jelezzétek.
A lényeg: 1918 harmadik harmadát írjuk, a Monarchia gyakorlatilag összeomlott. Budapesten a katonák őszirózsát tűznek a sapkájukra, József főherceg Károlyi Mihályt (itt jobbra) nevezi ki miniszterelnökké.
Károlyit mellesleg Bács Ferenc (itt balra)
alakította A vörös grófnő című filmben. Bács erdélyi színész amúgy.
Úgy értem: az volt 1977-ig.
Ezzel párhuzamosan – az akkori divatnak megfelelően – Temesváron is katonai tanácsok alakulnak, a hely szellemének és múltjának megfelelően külön-külön román, magyar, német és szerb tagokkal. Vitatkoznak, kiabálnak, mert tényleg nem lehetett tudni, hogy a város, illetve a Bánság melyik létező avagy jövőbeni államhoz fog kerülni.
(Speciel legalább három esélyes volt; csökkenő valószínűséggel: Románia, Szerbia, Magyarország).
Egyszercsak bizonyos Róth Ottó ügyvéd, a szociáldemokrata párt és (a kuncogóknak mondom) a helyi sváb közösség oszlopos tagja megelégeli a fejetlenséget és hirtelen fenomenális ötletet vezet elő: mi lenne, ha – a wilsoni önrendelkezéses elvekre támaszkodva – a bánságiak magas ívben tojnának az összes marakodó nagypolitikusra és kikiáltanák a Bánsági Köztársaságot?!
(Hogy őszinték legyünk: Róthék távlati terve az volt, hogy a majdani létrejövő, szövetségi és demokratikus alapokon nyugvó Magyarország részére átmentsék a Bánságot, amely a maga tervezett kantonális rendszerével a nemzetiségek békés együttélésének iskolapéldája lett vona. Károlyi a Magyarországi Német Nemzeti Tanács képviselőjével, Junker Johannal közösen kidolgozott egy autonómián alapuló rendszert a Bánság számára. Mindez szervesen kapcsolódott volna egy, a Dunai 
Országok Föderációja nevet viselő szuperállamhoz, amely – legnagyobb bánatunkra – soha nem valósult meg…)
A szót tett követte: azon melegében megalakul a Bánsági Néptanács (amiben csak a románok nem vettek részt, mert ők továbbra is várták Bukarest és a Román Nemzeti Tanács utasításait, ott viszont mindenki részeg volt, mert előre ittak Erdély és a magyarok bőrére).
Ilyen lett volna…
Másnap pedig Róth a temesvári polgármesteri hivatal erkélyéről (itt felül) kikiáltja a Bánsági Köztársaságot, melynek elnöke ő lesz, katonai parancsnoka pedig bizonyos Bartha Albert tábornok (később kétszer is budapesti hadügyminiszter).
Hatalmas lendülettel kezdik el a munkát (államot csinálni még a jó birkapörkölt elkészítésénél is nehezebb meló), de a nagypolitika beleköp a bánsági levesbe: november 14-én (a nemzetközi egyezmények és undorító katonai alkuk következményeként) a Bánságba szerb 
csapatok vonulnak be és szétrúgják a jóformán meg sem alakult köztársaságot, majd jó fél év múlva 2/3 – 1/3 arányban Románia és Szerbia osztozik területén és lakosságán. Üdítő kivételként Kiszombor és Kübekháza térsége az anyaországnál marad (az itt baloldalt látható térképen az a kis zöld csücsök, ott felül).
Szerintem azóta sem tudják, mit úsztak meg…
Hogy egy kicsit tisztábban lássunk és a nagyon cinikusok se kacagjanak olyan erőteljesen: a Bánsági Köztársaság lakossága 1,6 millió volt (37% román, 25% német, 18% szerb, 16% magyar, 2% zsidó, 1% szlovák, 1% többi).
Gazdaságilag egy tökéletesen életképes terület: fejlett ipara, kiváló termőföldje, szakképzett és 2-3 nyelvet folyékonyan beszélő munkaereje, jól védhető természetes határai (Maros-Tisza-Duna, illetve a Temes-Cserna völgye) vannak, azaz voltak. Azaz lettek volna, na.
Területe 29 ezer négyzetkilométer. Érdekes, hogy úgy területi, mind pedig lakossági szempontból az európai rangsorban a 45 állam közül a 34. lehetne, Belgium és Albánia (terület), illetve Szlovénia és Észtország (lakosság) között. És lehet, hogy túlzottan idealista vagyok, de ha összejön és békénhagyják, a belga/szlovén példa mostanra életszínvonalban is mérvadó lehetne…
Vagy persze az is elképzelhető, hogy már túl lenne pár véres polgárháborún és darabjain már rég megosztoztak volna a szomszédok (ahogyan az különben kilencven évvel ezelőtt meg is történt).
A sztori végéhez hozzátartozik, hogy 1920 áprilisában a bánsági svábok még megpróbálkoznak a lehetetlennel: írnak egy levelet a párizsi békekonferenciának és ismételten felvetik a Bánsági Köztársaság újjáalakításának gondolatát, ezúttal a Bácskával is kibővítve. A levél melléklete részletesen tartalmazta a tervezett közigazgatási elképzeléseket, svájci (kantonális) mintára. Riszpekt nekik. Dánkesőn.
Nem árulom el, mi lett a javaslat utóélete; aki bizonytalan és a Bánságban lakik, menjen ki az utcára és nézze meg, milyen zászlót fúj a szél. És honnan merre.
(Sokat kutattam, de nem sikerült kiderítenem, készült-e címer-, illetve lobogó-terv a Bánsági Köztársaságnak. Lehet, a két hét kevés volt erre, pedig ugye mindenki egyetért, hogy ezt a kardinális kérdést legkésőbb a harmadik napon tisztázni kell? Sebaj, majd legközelebb jobban odafigyelünk erre az aspektusra…)
És még valami: van pár kiváló temesvári helytörténész, nekem most Szekernyés János és Jancsó Árpád neve ugrik be (elnézést a többiektől); vajon foglalkoztak-e részletesen a témával? Ha igen, megköszönnénk egy linket vagy ISBN-t…
Sorozatunk következő részének főhőse (olvasóink pacifistább részének kifejezett kérésére) nem hadvezér, hanem egy kiköpött humánértelmiségi. Születési helye nem Temesvár ugyan (éles szemű olvasóink a nevéből azért már következtethetnek valamire…), de ilyen szempontból (mint már említettem) roppant rugalmasak leszünk. Olyan emberről van szó, aki több tekintetben is hasonlít Weissmüller Jánosra: egyrészt a tengerentúli filmvásznon csinált karriert, másrészt pedig nézők százmilliói azonosították legfontosabb szerepével.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A fizikai erő kultuszánál kevés logikusabb és megmagyarázhatóbb toposz létezik az emberiség történelmében. Minden nemzetnek megvan a maga – emberfeletti erővel rendelkező – hőse, aki minimum sárkányt reggelizik, oroszlánt ebédel, gyilkos galócát vacsorál és nem mellesleg felszabadítja népét az aktuális elnyomó alól (az olaszoknál ráadásul énekel is közben).
Itt, a huzatosnak mondott Köztes-Európában idegen betolakodóból mindig bőséges túltermelést regisztráltak az évkönyvek, de amolyan igazi, tökös, fogcsikorgató és csípős verejték-szagú, bivalyerős hősünk (a népmeséket most inkább hagyjuk) nem volt olyan sok; ott van ugye Toldi Miklós (aki vagy létezett, vagy nem, de temesvári biztosan nem volt), na és persze a legendás Kinizsi Pál, aki viszont nemcsak hogy dokumentáltan létezett, de 15 éven át temesvári főispánként keserítette elsősorban a törökök életét.
Ebben a posztban róla emlékezünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
