A fizikai erő kultuszánál kevés logikusabb és megmagyarázhatóbb toposz létezik az emberiség történelmében. Minden nemzetnek megvan a maga – emberfeletti erővel rendelkező – hőse, aki minimum sárkányt reggelizik, oroszlánt ebédel, gyilkos galócát vacsorál és nem mellesleg felszabadítja népét az aktuális elnyomó alól (az olaszoknál ráadásul énekel is közben).

Itt, a huzatosnak mondott Köztes-Európában idegen betolakodóból mindig bőséges túltermelést regisztráltak az évkönyvek, de amolyan igazi, tökös, fogcsikorgató és csípős verejték-szagú, bivalyerős hősünk (a népmeséket most inkább hagyjuk) nem volt olyan sok; ott van ugye Toldi Miklós (aki vagy létezett, vagy nem, de temesvári biztosan nem volt), na és persze a legendás Kinizsi Pál, aki viszont nemcsak hogy dokumentáltan létezett, de 15 éven át temesvári főispánként keserítette elsősorban a törökök életét.

Ebben a posztban róla emlékezünk.

Kinizsi olyan népszerű fickó volt tájainkon, hogy rajtunk kívül mindjárt két másik náció is a sajátjának tartja. (Milyen érdekes, hogy Donászi Aladár például a fenének sem kell). A románok szerint persze román volt, a szerbek szerint szerb. Konkrétan nem vitatkoznék egyik táborral sem, közel hatszáz év távlatából túl nagy jelentősége nincs, hogy milyen nyelven káromkodott szívesebben csata közben; Mátyás hadvezéreként a magyar királyságot szolgálta, s ezt a két szomszédos nép történészei sem vitatják. Családneve vitathatatlanul a szláv knyáz (kenéz, azaz herceg) szóból származik. És akkor mi van?!

Valamikor 1430 körül született, és csak az a biztos(?), hogy az id. Kinizsi molnárként igazgatott egy öreg vízimalmot. Négy település is vetekszik a születési hely dicsőségéért, de ezek közül – valódi lokálpatriótákként – mi csak a Temes megyei Kenézfalvát (Satchinez) említjük.

Igazi self made man-ként robban be a XV. század közepének Hunyadi Mátyás neve által fémjelzett katonai és közigazgatási hétköznapjaiba: a nóném molnárlegény valamikor huszonévei végén szúr szemet a királynak, akinek valami eszméletlen érzéke volt a lentről jövő tehetségek felfedezéséhez és felfuttatásához (sikeres kapitányai és hadvezérei közül többen kezdték a társadalmi ranglétra legalján, ami annak idején távolról sem volt megszokott életpálya).

Mátyás tényleg nagyon értett a humánpolitikai varázslatokhoz (is); ha most visszatérne és momentán nem tudna királyként elhelyezkedni, bármelyik multi egy vagyont fizetne az adataiért és az elérhetőségéért.

A kolozsvári Mátyás-szobor egyik alakja (ez itt oldalt) a mi Pálunkat ábrázolja.
Hogy pontosan hogyan is történt a kiválasztás, senki nem tudja; a közismert történet a tálca gyanánt használt malomkővel már hősünk PR-ügyekért is felelős szakreferense kiváló tevékenységének gyümölcse, akárcsak a másik közkedvelt sztori a fogai között egy, továbbá a két hóna alatt másik két török foglyot tartó és a csűrdöngölőt (mások szerint a toborzót) ily módon ropó Kinizsiről.

Ami ténynek tűnik: 1465-ben királyi testőrtiszt, 1467-ben pedig Máramaros főispánjaként tesz említést róla az egyik királyi utasítás. Amikor egy évre rá Mátyás úgy dönt, hogy egy kicsit ráncba szedi a morvákat, Kinizsit alparancsnokként viszi magával. Roppant elégedett lehet vele, mert 1472-ben „örök időkre” megkapja az addigi királyi birtokot Nagyvázsonyban, ahol szépen be is rendezkedik. Persze továbbra is áll Mátyás rendelkezésére, de igazán nagyot jó ideig nem alakít (most a felvidéki, délvidéki és ausztriai helyi érdekű háborúkat, kaszabolást, kósza mészárlásokat nem számítjuk ide).

A törököknek már régóta fájt a foguk Délkelet-Magyarország egyik legnagyobb várára, Temesvárra: 1462-ben, 1467-ben, majd 1471-ben egyre nagyobb erővel és vehemenciával  támadják. Mátyásnak tele lesz a zsákja és tuti emberét akarja a végeken látni: 1478-ban kinevezi tehát temesi főispánnak, az úgynevezett Alsó-Részek kormányzójának és főkapitányának Kinizsit, aki ezt a beosztását élete végéig megtartja. Azt a karosszéket foglalja el, amelyikben két emberöltővel korábban Ozorai Pipó ült (akiről ugyancsak szándékunkban áll megemlékezni).

Itt jobbra a kortárs II. Mehmed török szultán látható, aki szívesen odaadta volna az egyik heréjét Kinizsi fejéért.

Vagy bármelyik katonája mindkét heréjét.

De szerencsére nem jött össze neki.

Egy évvel kinevezése után, viszonylag későn (közel 50 évesen!) a kenyérmezei csatában aratja első – igazán nagy visszhangot keltett – győzelmét, amikor Báthori István erdélyi vajdával közösen jól elpáholják az Erdélybe (havasalföldi segítséggel) betörő törököket. A győzelmet mindenki egyértelműen Kinizsinek és az általa vezetett bánsági csapatoknak tulajdonítja. A csata után – mintegy jutalomként – megkapja egykori elöljárója, Vastag Magyar Balázs lányának a kezét (a hölgyet a tréfás kedvű plébános valami miatt Benignának keresztelte, ami csak a Malignánál jobb egy picikével). Ahogy mondani szokás, Kinizsi is szerette megnyalni a sót: a frigy pillanatában ő 49 éves, az ara 16.

Riszpekt. Egy egész hadsereg szurkolt neki.

1482-ben IV. Sixtus pápának (a híres vatikáni kápolna névadójának) Kinizsi annyira bejött, hogy – teljesen ingyen!!! – speckó igazolást adott neki, mely szerint bűnbocsánatot nyert és minden addigi ballépése meg van bocsájtva.

Temesi főispánsága alatt a Bánság egyfajta tiltott terület lett a törökök számára, akik neve hallatán formálisan maguk alá piszkítottak. Ha annó lett volna Amnesty International, és ha Kinizsi engedélyezte volna temesvári működésüket (amire azért senki ne vegyen mérget), a jogvédők biztosan összevissza karmolták volna a saját arcukat az aggodalomtól, mert a főispán hírnevét többek között azzal érte el, hogy azokat a nagyon hülye törököket, akik pillanatnyi elmezavarukban 1482-ben mégis arra vetemedtek, hogy zaklassák a lakosságot, a temesvári vár pincéjében válogatott kínzásokkal próbálta jobb belátásra bírni. Ha lett volna nekik, még a telefonjukat is lehallgatta volna, bírói engedély nélkül, amilyen elvetemült volt.

Nemcsak a portyázó muzulmánokkal volt keménykezű: amikor Mátyás halála (1490) után a gazda nélkül maradt híres fekete sereg teljesen elkurvult és formális rablóbandává züllött, Kinizsi ellenük is fellépett és 1492 decemberében a Száva menti Halászfalva mellett – nem válogatva az eszközökben – egykori bajtársait is kardélre hányta.

Mert rendnek kell lenni.

Apróbb fegyveres kiruccanásokat is szervezett Szerbiába és Bulgáriába, nehogy már a török biztonságban érezze magát.

1494-re országbíró lesz, vagyis a világi hierarchiában a második. Tavasszal agyvérzés éri, de ez nem akadályozza meg abban, hogy megmentse az árulóktól hemzsegő nándorfehérvári helyőrséget, de nem tudja sokáig élvezni ezt a hivatalt, mert még ezen év novemberének végén meghal.

Az általa alapított nagyvázsonyi pálos kolostorban temetik el.

Kinizsi nemcsak kiváló hadvezér, de nagyszerű poéngyáros is volt. Amikor egyszer Mátyás egy nagyon veszélyes küldetésre utasítja, azzal lelkesíti kedvenc hadvezérét, hogy ha valami baja esne, úgy harmincezer török fejét fogja levágatni bosszúból. A temesi főispán erre csak annyit mond: Köszönöm, jóuram, de az a helyzet, hogy egyik sem illene olyan jól a nyakamra, mint a sajátom!

Románul Kinizsi Pált Pavel (vagy Paul) Chinezul-nak mondják, ami viccesen hangzik, hiszen úgy is fordítható, hogy Kínai Pál. A róla szóló román ismertetők ezért gyakran úgy kezdődnek, hogy „nevével ellentétben nem kínai származású volt”.

A román (khm) labdarúgás egyik legismertebb együttese a temesvári Kinizsi Sport Egyesület volt, amely eredetileg a bánsági főváros vasutascsapataként indult 1910-ben. 1921 és 1926 között hatszor nyert zsinórban országos bajnokságot. Nem időznék hosszasan ennél a momentumnál, csak okulásul álljon itt az akkori idők temesvári csapatának névsorából pár példa:

Ritter, Kondor, Koch, Tonzer, Hoksáry, Vogl, Szilágyi, Hutter, Szednicsek, Tóth-Bedő, Wetzer, Teleki, Ivanov, Matek.
Ha esetleg valaki még mindig nem értené/érezné, hogy mit is jelent(ett) a Bánság.