Dózsa György – újratöltve

Ahogyan azt megígértük a tegnapi, Dózsa Györgyről szóló posztunk végén, itt a mai rövid, kiegészítő írás egy emlékmű megcsonkításáról.

Emlékeztek ugye, hogy a parasztvezér közel ötszáz évvel ezelőtti kivégzésének egyik feltételezett helyszíne a temesvári Mária-tér, ahol az egyik sarokban egy Szűzanya-szobor áll? Nos, ezt szeretnénk bemutatni nektek, egy apró érdekességgel fűszerezve.

Gyengébb látású olvasóink kedvéért ki is nagyítjuk.

A kérdés ugye nem az, hogy melyik szót vésték ki szorgos munkáskezek (de aki nem biztos benne, kérje nyugodtan a nézők segítségét). És az sem, hogy vajon ezt is azok a rohadt kommunisták tették-e? (Szerintem nem, hiszen az Isten szó maradhatott). Nagyapám szerint ezt  közvetlenül Trianon után, a húszas évek közepén követték el, amikor Temesvárra befészkelte magát a román közigazgatás.

A kérdés (illetve nem is kérdés, hanem rácsodálkozás): tényleg ennyire hülyék voltak? Ha az egész kőtáblát eltávolítják, nem okoznak ekkora feltűnést.

Vagy azt nem merték bevállalni?

Mindenesetre éljen a népek közötti megbékélés, egyetértés és kölcsönös megbocsátás. Világ proletárjai kőfaragói: egyesüljetek!

A nyitókép, valamint az első fotó a posztban Székely Attila keze munkáját dícséri, akiről még fogtok hallani itt, a Temesvárblogban!

3 hozzászólás

 1. Nagyszalontai zöldséges — 2011-03-20 21:28 

En ,nem banom jojjon Szekely Attila, de hol marad Szekely Laszlo foldim?

 2. tib0ru — 2011-03-22 09:43 

A főépítészről elég kevés anyagom van, de köszi a tippet, majd utánanézek…

 3. Deak Tamas — 2023-03-24 12:01 

Valaki azóta már odaírta a hiányzó szót.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.