A villamosok mindig nagyon sokat jelentettek a temesváriaknak. Ennek a valódi okát nem sikerült kiderítenem (aki tudja a tutiságot, ossza meg velünk a kommentekben), mindenesetre soha nem fogom elfelejteni, amikor 1992-ben (egy hosszabb párizsi tartózkodást követően) hazatértünk Temesvárra, az akkor úgy 75 éves Tánti (mármint anyám nagynénje, kábé huszadik generációs temesvári) türelmesen végighallgatta többfelvonásos beszámolómat, megnézte a fényképeket, majd megkérdezte: na és van Párizsban villamos? Nemleges válaszomat hallva (akkor már/még nem volt) lemondóan legyintett és ezt mormogta, mintegy magának: na, akkor el bírom képzelni…

Mai posztunkban visszatekintünk egy kicsit a temesvári lóvasútra  (2017 őszén lesz 150 éves!) és izgalmas fotókat mutatunk be Európa talán legszínesebb és legváltozatosabb villamosparkjáról.

1867. november harmadikán megalakul a Temesvári Közúti Vaspálya Rt. (a továbbiakban: TeKöVa), melynek célja a Józsefváros-Gyárváros közötti korszerű személyközlekedés és áruszállítás biztosítása. A dolgot annyira komolyan vették, hogy a részvénytársaság elnöke a város akkori, óriási tekintélyű polgármestere, Küttel Károly (temesváriaknak: akiről a „Kütli teret” később elnevezték).
Az ötletre (mármint a temesvári lóvasút megépítésére) egy pesti cég (a Krammer & Herzberg) is lecsap, mint gyöngytyúk a nyers tojásfehérjére, ezért a TeKöVa kénytelen engedményeket tenni. Az eredetileg 50 éves koncessziós időszakot negyvenre csökkentik, és bevállalják az érintett Béga-hidak építési, illetve fenntartási költségeinek 25 százalékát. Lám, ez a fránya piacgazdaság milyen okosságokra volt képes már 140 évvel ezelőtt.
Az akkori szakemberek kiszámították, hogy egy átlagos ló sima kerekes kocsin 800-850 kilót tud elhúzni, míg ha sínen történik a vontatás (súrlódási együttható és egyéb fizikai nyalánkságok ugye…) ez a tömeg  elérheti ennek a két – két és félszeresét. Tovább számolva (ígérem, nemsokára befejezem) két ló sínen lazán el tud húzni egy 700 kilónyi önsúlyú kocsit, rajta (ha minden kötél szakad) 25-30 jól táplált polgárral.  Márpedig a Kiegyezés környékén a temesvári polgárok igencsak jóltápláltak voltak.

A TeKöVa alapszabályát 1868. november 27-én jóvá is hagyják, majd – az enyhe telet kihasználva – el is kezdődik a sínpálya építése, első szakaszban a Belvárostól a Gyárváros felé. Mivel apróbb szervezési és más jellegű problémák is adódnak (rossz nyelvek szerint politikai pártok és ezek vezetői részesültek a pénzügyileg szándékosan felültervezett kiadásokból, de ez annyira abszurd és távol áll a magyar lélektől, hogy gúnykacajjal elhessegetjük még a feltételezést is), szóval a TeKöVa vezetése rájön, hogy ide egy igazi, kőkemény – és lehetőleg külföldi – menedzserre van szükség, akinek nincsenek helyi elkötelezettségei, nem rendelkezik pártkönyvvel és semmiféle rokonsággal a Stockholm – München – Bécs – Laibach – Athén vonaltól keletre.

Körülnéznek a munkaerő-piacon, s választásuk a svájci illetőségű, fiatal, de ambíciózus Báder Henrik (Heinrich Baader) útépítő mérnökre esik (itt balra), aki – igazi profiként – nem ihletre, hanem előlegre vár. Miután 1869 áprilisának elején ezt meg is kapja, aláírja a szerződést és kinevezik a társaság igazgatójának. Henrik kézbe veszi virtuális korbácsát, felvázolja a meglehetősen egyszerű alapszabályokat (aki dolgozik és tartja a határidőket, az jó pénzt kap; aki nem, azt 30 másodperc alatt kirúgják, függetlenül attól, hogy kubikos vagy főpénztáros, esetleg magyar, sváb, szerb, zsidó vagy román).
Nem tudom, helytállóak-e a forrásaim, de Báder Henrik állítólag annyira bevált, hogy a Monarchia bukásáig, vagyis 1918-ig (49 évig!) ő maradt a cég első embere, s ő koordinálta a majdani átállást a lóvasútról a villamosra. Ha ez igaz, akkor Aba Botond a maga pimfli tizenvalahány évével Henrik cipőfűzőjét sem köthetné meg. Igaz, Henrik idejében még nem volt ilyen összegű végkielégítés.

1869. július nyolcadikán tehát, egy igazi, forró bánsági csütörtök délelőtt megtörténik a (sikeres) műszaki terheléses próbajárat, majd még aznap délután elindul a rendszeres közlekedés a belvárosi Szent György tér és az Angol Királynőhöz címzett gyárvárosi kocsma, izé, étterem között. Ahogyan azt a lelkiismeretes krónikások feljegyezték, az első napon a jegybevétel 79 forint 50 krajcárra, a másodikon már (mondhatni ugrásszerű növekedéssel) 265 forint 26 krajcárra rúgott.

Úgy tűnik, annak idején valahogy olajozottabban mentek a dolgok (lehet, napjainkban is kéne egy-egy svájci főmérnök minden komoly beruházáshoz), mindenesetre három hónap múlva újabb két szakaszt adnak át, majd másfél év múlva elkészül a Béga új hídja, és a körülbelül 11 kilométeres lóvasút-pálya teljes kihasználtsággal működik, a józsefvárosi vasútállomástól kezdve egészen a gyárvárosi Török Császár vendéglőig.

Talán mondanunk sem kell: a jelenlegi Románia területén a temesvári lóvasút abszolút első volt (Bukarestben 1872-ben indul a hasonló szolgáltatás), de európai, vagy magyar viszonylatban sem volt szégyenkeznivaló: Párizsban 1854-től, Pesten 1866-tól jártak a lóvasút-szerelvények. Temesvár Európa hatodik (más források szerint a hetedik), s a világ tizenkettedik (más források szerint a tizenegyedik) városa volt, ahol a menetrend szerinti kötöttpályás (és állítólag sárga színű) lóvasút elkezdte szállítani az utasokat.

A kocsikat Bécsben készíttetik, s rögtön húsz darabot rendelnek is belőle, darabonként 1.700 jó magyar forintért. Ezeken 16 ülőhely, valamint (szükség szerint) 8-12 állóhely volt. Az éjszakai láthatóságot az elül-hátul nyitott peronokra kiakasztott petróleumlámpák biztosították. A méretek szerelmeseinek eláruljuk, hogy 4,3 méter hosszúak és 1,9 méter szélesek voltak, s a tengelytávolságuk megegyezett a szélességükkel. Egy remake-kocsi itt a posztban is látható volt elébb, a temesvári Közlekedési Vállalati (RATT) múzeumának tulajdona, de mostanában a Jenő herceg téren állították ki.
Egy szomorkás szerdai napon, 1884. november 12-én délután öt órakor, amikor már a sötétedés úrrá lett a Belvároson, Temevár lesz az első város Európában (igen, Európában!), ahol az utcákat elektromosság segítségével világítják ki. Az áram elkezdi diadalútját, ami lassan kikezdi a lóvasutat is: egyre több a probléma a trágyával, a város egy zászlóaljnyi lóápolót, állatorvost és takarító személyzetet kénytelen foglalkoztatni; a század utolsó éveiben a TeKöVa inkább hasonlít állattenyésztési telephez, mint egy modern nagyváros közlekedési cégéhez. Ezek az emlékoszlopok a Hunyadi kastély (napjainkban múzeum) előtt láthatók Temesvár belvárosában.

A városi vasutat 1899-ben kezdik el villamosítani, vagyis kereken harminc évig poroszkáltak a lovak a fenti útvonalon, több millió utast szállítva.

A villamosokról most bővebben nem fogok beszámolni; az 1989 decemberi eseményeket követően Temesvár számtalan nyugati városból (Német- és Franciaországból, Svájcból, a skandináv államokból) kapott ajándékként (támogatásként) ott megunt, de még működőképes szerelvényeket, amelyeket (idő, pénz és akarat hiányában, de az is lehet, hogy brahiból) nem festettek át a hagyományos sárgára. A klasszikus bánsági tiritarkaság ezért most a villamosok tekintetében is megmutatkozik: nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy egy-egy szerencsésebb trainspoittingos egy nap alatt akár tucatnyi típusú, színű, fajtájú szerelvényt is nyilvántartásba vehet mondjuk az egyes vagy a hatos vonalán.

A jópofa része a dolognak, hogy egyes szerelvényeken még a külföldi reklámokat sem festették át, de ez a roppant gyakorlatias temesváriakat egyáltalán nem zavarja, miként az sem, hogy a lilától a zöldön át a kékig, a pirostól a rózsaszínűn keresztül a fehérig (a két- és többszínűekről nem is beszélve) mindenféle villamos csilingel, kerreg, zörög, zakatol és dübörög a temesvári vonalakon.

Ebben a posztban egy megrögzött villamosvadász, Ştefan Puşcaşu képeit is felhasználtam, aki a bukaresti Műegyetem egyik rendszergazdája. Ştefan máskülönben mozdonyokat is gyűjt (már úgy értem: képen…), továbbá pénzeket (érdekesebbnél érdekesebb bankjegyeket és érméket) is cserél, tehát aki úgy érzi, nyugodtan látogassa meg honlapját, amelyet részben már magyarul is hozzáférhetővé tett. Több ezer (!!!) jó minőségű fotó van villamosokról és mozdonyokról!

A temesvári lóvasútról még a Phoenix, a város emblematikus együttese is énekelt valamikor a hetvenes években.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=D0g3XpPGvk0&w=550&h=453]

Indzsoj.