Ajtony vezér

Az időrendiséget véve alapul, Ajtonynak az elsőnek kellett volna lennie blogunk híres temesváriak sorozatában, hiszen nagyjából ezer évvel ezelőtt uralkodott (vagy mit csinált) azon a területen, amit utóbb Bánságnak hívtak. Igazából nem is Koppány, hanem ő tartott ki az utolsó töltényig (vagyis nyílvesszőig) Istvánnal szemben (a borsodiak kedvéért: természetesen Vatának is riszpekt!).

Olvasóink között szép számmal vannak olyanok, akik nálam sokkal precízebben meg tudják majd mondani a kommenteknél, hogy pontosan mi is volt a helyzet az ezredforduló környékén arrafelé; jómagam csak egy rövid áttekintés erejéig érzem illetékesnek magam.

Lássuk tehát a kronológiailag első híres temesvárit, illetve bánságit (Temesvár még nem létezett): következik Ajtony vezér!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Piari

Temesvár belvárosának egyik impozáns épülete a hajdani Piarista Főgimnázium. Noha 1948-ban az intézmény jogutód nélkül megszűnt, a bennszülött temesváriak a mai napig úgy hivatkoznak rá: a Piari. Középiskolai osztályfőnökünk, Fulda tanár úr jelen sorok írójának nem egyszer mondta egy-egy matek kegyelemötös után (anyaországiaknak: az ötös elégséges, a négyes már bukójegy volt), hogy „édes fiam, ezért az feleletért annó a Piariban téged megbuktattak, az ötösért engem meg kirúgtak volna!”

Mai posztunkban röviden összefoglaljuk az intézmény múltját és mutatunk pár fotót; sajnos csak kívülről, mert a portaszolgálat olyan kemény volt, mintha a Norvég Nemzeti Kőolaj-alap páncélszobáját őrizték volna, nem egy oktatási intézményt: még az udvarra sem engedtek be.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jávor Pál

Felvállalva a szomszéd vár lakóinak, szülötteinek és lokálpatriótáinak jogos (és reményeink szerint nem elsöprő erejű) rosszallását, ebben a posztban egy aradi származású színész életútjáról fogunk röviden beszámolni.

Jó-jó, elismerjük: egy picinykét csalunk, hiszen nem volt egészen pontosan temesvári, de egyrészt mit számít az az ötven kilométer (bánságiak egymás közt csak nem csinálnak kázust egy ekkorácska távolságból?), másrészt pedig ha fenyegető tekintetű aradiak körülállnák a házunkat és figyelmeztető jellegű ökölrázással, valamint obszcén szavak kiabálásával nyilvánítanák ki nemtetszésüket, természetesen azonnal visszavonunk mindent, mint II. József 1790-ben.

Következik tehát Jávor Pál, több generáció hölgytagjainak bálványa, egy egész nemzet snájdig jávorpalija.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Bánsági Köztársaság

Szerintem még az echte temesváriak között is vannak olyanok, akik nem tudják, hogy minden ősszel csendes jubileumra kerül(hetne) sor városukban; aki ráér, október 31-én (esetleg – mivel a források itt sem egyértelműek: november 1-jén) koccintson az 1918 őszén kikiáltott, és mindössze két hetet megért Bánsági Köztársaságra.

Nem célunk történelemórát tartani, ezért mélyebb összefüggéseket, különösebb előzményeket nem villantunk fel. A témának amúgy is szűkös a nagyközönség számára is hozzáférhető irodalma. Ha lennének ötletek, hol lehetne ennek utánaolvasni, kérjük, a kommentekben jelezzétek.

A lényeg: 1918 harmadik harmadát írjuk, a Monarchia gyakorlatilag összeomlott. Budapesten
a katonák őszirózsát tűznek a sapkájukra, József főherceg Károlyi Mihályt (itt jobbra) nevezi ki miniszterelnökké.

Károlyit mellesleg Bács Ferenc (itt balra) alakította A vörös grófnő című filmben. Bács erdélyi színész amúgy.

Úgy értem: az volt 1977-ig.

Ezzel párhuzamosan – az akkori divatnak megfelelően – Temesváron is katonai tanácsok alakulnak, a hely szellemének és múltjának megfelelően külön-külön román, magyar, német és szerb tagokkal. Vitatkoznak, kiabálnak, mert tényleg nem lehetett tudni, hogy a város, illetve a Bánság melyik létező avagy jövőbeni államhoz fog kerülni.

(Speciel legalább három esélyes volt; csökkenő valószínűséggel: Románia, Szerbia, Magyarország).

Egyszercsak bizonyos Róth Ottó ügyvéd, a szociáldemokrata párt és (a kuncogóknak mondom) a helyi sváb közösség oszlopos tagja megelégeli a fejetlenséget és hirtelen fenomenális ötletet vezet elő: mi lenne, ha  – a wilsoni önrendelkezéses elvekre támaszkodva – a bánságiak magas ívben tojnának az összes marakodó nagypolitikusra és kikiáltanák a Bánsági Köztársaságot?!

(Hogy őszinték legyünk: Róthék távlati terve az volt, hogy a majdani létrejövő, szövetségi és demokratikus alapokon nyugvó Magyarország részére átmentsék a Bánságot, amely a maga tervezett kantonális rendszerével a nemzetiségek békés együttélésének iskolapéldája lett vona. Károlyi a Magyarországi Német Nemzeti Tanács képviselőjével, Junker Johannal közösen kidolgozott egy autonómián alapuló rendszert a Bánság számára. Mindez szervesen kapcsolódott volna egy, a Dunai Országok Föderációja nevet viselő szuperállamhoz, amely – legnagyobb bánatunkra – soha nem valósult meg…)

A szót tett követte: azon melegében megalakul a Bánsági Néptanács (amiben csak a románok nem vettek részt, mert ők továbbra is várták Bukarest és a Román Nemzeti Tanács utasításait, ott viszont mindenki részeg volt, mert előre ittak Erdély és a magyarok bőrére).

Ilyen lett volna…

Másnap pedig Róth a temesvári polgármesteri hivatal erkélyéről (itt felül) kikiáltja a Bánsági Köztársaságot, melynek elnöke ő lesz, katonai parancsnoka pedig bizonyos Bartha Albert tábornok (később kétszer is budapesti hadügyminiszter).

Hatalmas lendülettel kezdik el a munkát (államot csinálni még a jó birkapörkölt elkészítésénél is nehezebb meló), de a nagypolitika beleköp a bánsági levesbe: november 14-én (a nemzetközi egyezmények és undorító katonai alkuk következményeként) a Bánságba szerb csapatok vonulnak be és szétrúgják a jóformán meg sem alakult köztársaságot, majd jó fél év múlva 2/3 – 1/3 arányban Románia és Szerbia osztozik területén és lakosságán. Üdítő kivételként Kiszombor és Kübekháza térsége az anyaországnál marad (az itt baloldalt látható térképen az a kis zöld csücsök, ott felül).

Szerintem azóta sem tudják, mit úsztak meg…

Hogy egy kicsit tisztábban lássunk és a nagyon cinikusok se kacagjanak olyan erőteljesen: a Bánsági Köztársaság lakossága 1,6 millió volt (37% román, 25% német, 18% szerb, 16% magyar, 2% zsidó, 1% szlovák, 1% többi).

Gazdaságilag egy tökéletesen életképes terület: fejlett ipara, kiváló termőföldje, szakképzett és 2-3 nyelvet folyékonyan beszélő munkaereje, jól védhető természetes határai (Maros-Tisza-Duna, illetve a Temes-Cserna völgye) vannak, azaz voltak. Azaz lettek volna, na.

Területe 29 ezer négyzetkilométer. Érdekes, hogy úgy területi, mind pedig lakossági szempontból az európai rangsorban a 45 állam közül a 34. lehetne, Belgium és Albánia (terület), illetve Szlovénia és Észtország (lakosság) között. És lehet, hogy túlzottan idealista vagyok, de ha összejön és békénhagyják, a belga/szlovén példa mostanra életszínvonalban is mérvadó lehetne…

Vagy persze az is elképzelhető, hogy már túl lenne pár véres polgárháborún és darabjain már rég megosztoztak volna a szomszédok (ahogyan az különben kilencven évvel ezelőtt meg is történt).

A sztori végéhez hozzátartozik, hogy 1920 áprilisában a bánsági svábok még megpróbálkoznak a lehetetlennel: írnak egy levelet a párizsi békekonferenciának és ismételten felvetik a Bánsági Köztársaság újjáalakításának gondolatát, ezúttal a Bácskával is kibővítve. A levél melléklete részletesen tartalmazta a tervezett közigazgatási elképzeléseket, svájci (kantonális) mintára. Riszpekt nekik. Dánkesőn.

Nem árulom el, mi lett a javaslat utóélete; aki bizonytalan és a Bánságban lakik, menjen ki az utcára és nézze meg, milyen zászlót fúj a szél. És honnan merre.

(Sokat kutattam, de nem sikerült kiderítenem, készült-e címer-, illetve lobogó-terv a Bánsági Köztársaságnak. Lehet, a két hét kevés volt erre, pedig ugye mindenki egyetért, hogy ezt a kardinális kérdést legkésőbb a harmadik napon tisztázni kell? Sebaj, majd legközelebb jobban odafigyelünk erre az aspektusra…)

És még valami: van pár kiváló temesvári helytörténész, nekem most Szekernyés János és Jancsó Árpád neve ugrik be (elnézést a többiektől); vajon foglalkoztak-e részletesen a témával? Ha igen, megköszönnénk egy linket vagy ISBN-t…

Lugosi Béla

Sorozatunk következő részének főhőse (olvasóink pacifistább részének kifejezett kérésére) nem hadvezér, hanem egy kiköpött humánértelmiségi. Születési helye nem Temesvár ugyan (éles szemű olvasóink a nevéből azért már következtethetnek valamire…), de ilyen szempontból (mint már említettem) roppant rugalmasak leszünk. Olyan emberről van szó, aki több tekintetben is hasonlít Weissmüller Jánosra: egyrészt a tengerentúli filmvásznon csinált karriert, másrészt pedig nézők százmilliói azonosították legfontosabb szerepével.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kinizsi Pál

A fizikai erő kultuszánál kevés logikusabb és megmagyarázhatóbb toposz létezik az emberiség történelmében. Minden nemzetnek megvan a maga – emberfeletti erővel rendelkező – hőse, aki minimum sárkányt reggelizik, oroszlánt ebédel, gyilkos galócát vacsorál és nem mellesleg felszabadítja népét az aktuális elnyomó alól (az olaszoknál ráadásul énekel is közben).

Itt, a huzatosnak mondott Köztes-Európában idegen betolakodóból mindig bőséges túltermelést regisztráltak az évkönyvek, de amolyan igazi, tökös, fogcsikorgató és csípős verejték-szagú, bivalyerős hősünk (a népmeséket most inkább hagyjuk) nem volt olyan sok; ott van ugye Toldi Miklós (aki vagy létezett, vagy nem, de temesvári biztosan nem volt), na és persze a legendás Kinizsi Pál, aki viszont nemcsak hogy dokumentáltan létezett, de 15 éven át temesvári főispánként keserítette elsősorban a törökök életét.

Ebben a posztban róla emlékezünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Johnny Weissmüller

A fiúgyerekek 85 százalékának életében előbb-utóbb eljön az a korszak, amit különböző hősök nevével lehet fémjelezni: Winnetou, Superman, Terry Black. Ilyenkor a kiskamasz mokasszinról, tomahawkról és musztángokról álmodik, esetleg piros alsógatyáért könyörög, amit aztán a kék mackóalsó fölé húz, illetve a tükör előtt felpróbálja nővére vagy anyja melltartóját. Állítólag – teszem hozzá gyorsan ez utóbbi forgatókönyvhöz, még mielőtt bárki is furcsán nézne rám.

A fenti szakaszokat megelőzi azonban egy különleges, pár héttől akár egy teljes éven át is tartó periódus, amikor a gyerek fára mászva üvölt, mint a sakál, barátaival (mellkasát ököllel döngetve) tőmondatokban beszél és negyven percet is képes eltölteni az állatkerti majomház csimpánzos részlege előtt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Temesvár – bevezető

Üdvözöllek, kedves olvasó! Éppen arra készülsz, hogy belevágj a postR Temesvár-blogjába. Készen állsz megismerkedni ezzel a (még mindig) multikulti nagyvárossal? Történelmével, híres szülötteivel, épületeivel, jelenével és jövőjével? Hajlandó vagy a hozzászólások között elmondani saját élményeidet, emlékeidet, megosztani velünk benyomásaidat? Vagy csak tájékozódni egy kicsit arról a városról és közvetlen környékéről, amely az elmúlt évszázadokban többször is az újságok főcímeibe került volna – már ha lettek volna főcímek…

Ha igen, akkor kattints – először itt alul, a “tovább” linkre. És persze nézz vissza gyakran. 

A legnagyobb temesvári lokálpatrióták sem tudnak érdemben vitatkozni azzal a kétségtelen ténnyel, hogy a Földön valamivel több olyan ember élt, akiknek semmi közük nem volt a hajdani Bánsági Köztársaság fővárosához, mint olyan, akiknek igen.

Temesvár számos híreséggel büszkélkedhet; a névsorból csak szemelgetni fogunk. Vannak közöttük olyanok, akik itt születtek (Klapka György honvédtábornok), akik itt “csak” tevékenykedtek (Szabolcska Mihály lelkész-költő), s persze akadnak, akik itt haltak meg (Dózsa György parasztvezér), illetve a három kategória valamennyi kombinációja. Listánk sugárban fog fittyet hányni a kronológiára, a fontosságra, valamint minden olyan mesterséges béklyóra, aminek használata gúzsba kötné az alkotók fantáziájának szabad szárnyalását.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….