Ambrózy Béla

Hadvezérek, filmszínészek és más kétes egzisztenciák után itt az ideje, hogy a Bánság megmutassa kispolgáribb, csendesebb és békésebb arcát is.

Ezen kategóriának keresve sem találhattunk volna jobb képviselőt, mint egy gazdálkodót, aki élete fő céljának végre nem az ellenség kiirtását, a fegyveres hatalom megszerzését és fenntartását, nem az olimpiai aranyérmeket és még csak nem is a színészetet tekintette, hanem mondjuk a nyúltenyésztést vagy a méhészet új alapokra helyezését. Nem tűnik valami forgatagos életpályának, de mi is lenne velünk, ha csupa Kinizsi, Tarzan és Ajtony venne körül bennünket, hogy a Drakulákról ne is beszéljünk.


Mindig is mondtuk, hogy egy világbajnok csapat nem állhat kizárólag gólerős csatárokból; szorgalmas középpályásokra és kőkemény hátvédekre egyaránt szükség van, nem beszélve a gyúróról, a kapusról meg természetesen Gézáról, aki a legszuperebbül tudja csapolni edzés után a hideg, gyöngyöző sört…

De elkanyarodtam a témától.

 Ambrózy Béla 1838-ban Gyarmatán (vagy ahogyan akkoriban arrafelé hívták: Temesgyarmaton) született egy helyi földbirtokos családjában. Az ősöktől bárói címet örökölt ugyan, de elhatározta, hogy bebizonyítja környezetének: a cím (és az azzal együtt járó címer) nem minden. Lazán és kényelmesen megélhetett volna a birtok termelte jövedelemből, de többre vágyott.

Itt jobbra lent a gyarmatai Ambrózyak családi címere látható. Részletes heraldikai magyarázatra most nem fussa; az egyszer vágott címer felső részében a bánsági pallosos oroszlán, az alsóban pedig egy sas; leginkább sziléziainak néz ki, de ez nem biztos.

Mint minden valamirevaló férfiembert, első körben őt is meglegyintette a katonaság fuvallata és nem tud ellenállni a military-romantikának: 17 évesen belép a hadseregbe, elvégzi a megfelelő katonai iskolákat, s az osztrák hadsereg tisztjeként (Gyulay táborszernagy vezetése alatt) aktívan részt is vesz az 1859-es olaszországi (egészen pontosan szárd) hadjáratban. Itt (dzsidás főhadnagyként, majd századosként) nem csak a kardot forgatta vitézül, hanem hagyta, hogy olykor-olykor előbújjon belőle a gazdaember is.

Ennek jegyében – két összecsapás között – érdeklődve figyeli, ahogyan az olasz mézipar egyik apostola, Pietro Gardini ügyködik azokkal a kis szúrós, zümmögő állatkákkal. Ambrózynak annyira megtetszett ez a szakma, hogy elhatározza: hazatérve életet lehel az éppencsakhogy vegetáló magyar méhészetbe, tudományos alapokra helyezve az addig meglehetősen empirikus módon tevékenykedő hazai szakemberek gyakorlatát.

1862-ben leszerel és visszatér a gyarmatai birtokra, ahol elkezdi a méhészkedést. 1866-ban még felhorgad benne a militáris szellem; ekkor ismét (reaktivált századosként) részt vesz az éppen aktuális osztrák-porosz-olasz balhéban. A kiegyezés környékén ismét obsitért folyamodik és egy másik magyar méhész-gigász, bizonyos Sághy Mihály biztatására beiratkozik a magyaróvári és a hohenheimi gazdasági akadémiákra, illetve a lipcsei egyetemre, ahol mindent megtanul a nagyon-nagyon kis háziállatok (értsd: méhek) tenyésztéséről. Visszatér a Bánságba, ahol mániája miatt a helybéliek – kedveskedve – a háta mögött elkezdik bogaras bárónak, illetve mézes bárónak nevezni.

1875-ben megalapítja a Délmagyarországi Méhészegyletet és kezdeményezésére két évre rá létrejön az Országos Méhész Egyesület. 1877-ben még egyszer visszatér a katonai pályára, ugyanis (echte bánsági lévén) jól beszél szerbül és csatlakozik a délszlávok törökellenes koalíciójához, majd – ha már úgyis arrafelé járt – a Monarchia csapataival bevonul Boszniába is. A háború után aktívan részt vesz a Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egyletének szervezésében és megalakításában, sőt: 1885-ben Bulgáriában saját költségen gyógyíttat számos sebesült katonát.

Időközben (1880-tól) a roppant szimpatikus (de nem nőgyógyászati profilú!) Magyar Méh című periodika társszerkesztője és egyik fő szerzője. Nemcsak a szája jár: miközben az országos átlag méhkasonként 6-8 kiló méz, Gyarmatán az ő állatai 25-30 kilót is összegyűjtenek évente, ami azt mutatja, hogy az édes báró (a méhészek egyik közkedvelt bon mot-ját idézve) joggal mondhatta: nála minden pergetés felér egy disznóöléssel – legalábbis ami a jövedelmet illeti, nem a szagot meg az eperohamokat.

A politika sem hagyja érintetlenül: 1887 és 1896 között a lippai országgyűlési választókerület polgárai kétszer is az Országházba küldik képviselőnek. A Földművelésügyi Minisztérium méhtenyészetési szak-főtanácsadója – Istenem, milyen szép cím!

A milleneum évében megjelenik élete fő munkája, amely – egyáltalán nem meglepetésre – A méh címet viseli. Ennek bibliográfiai jegyzéke nem kevesebb, mint 170 német, latin, magyar és szlovák művet sorol fel az apikultúra területéről.

Belekóstol a szomszédos alkalmazott tudományágakba is: a Közlemények a baromfitenyésztés és nyulászat köréből izgalmas című folyóirat állandó szerzője, a nyulászati rovat szerkesztője.

29 éven át a Temes vármegyei gazdasági kamara elnöke. Több állami kitüntetés (Lipót-rend lovagkeresztje, Ferenc József-rend középkeresztje a csillaggal, III. osztályú vaskorona-rend, stb.) elnyerését követően császári és királyi kamarásként csendesen, békésen és méhzümmögés, valamint mézes sütemények illatától körülvéve hunyt el 1911-ben Temesváron.

Ugye ti is kedvet kaptatok egy vajas-mézes kenyér elrágcsálásához? No, egészségetekre! És közben – bár egy pillanatra – gondoljatok Béla bátyánkra is.

12 hozzászólás

 1. Gloria Mundi — 2011-03-10 20:40 

És ehhez még Ambrózynak is hívták :)

 2. Nagyszalontai zöldséges — 2011-03-10 21:45 

Tiboru, te a blogszféra Fábry Sándora, a tartalom szolgáltatók Casanovája, te alter-wikipedia, tudod te hogy hány álmatlan éjszakába kerül hogy átolvassam az eddigi (szanaszét elpotyogtatott) posztokat, a konteo már kipipálva, most darálom a Lemil csoportot. Szoval ha egy hajnali beszerzö köruton, álmatlanul beesek egy krumplis verem aljára , és csuklasz , tudd meg te tetted.

Mindazonáltal kérdem én hogy olyan nem fordult meg a buksidba hogy ezeket az irasokat-570 poszt- szépen celluloirda rendezni? Mert szentül hiszem hogy ha a neten van rá vevö ugy papiron is akadna. Már csak azért is mert “html” elszáll az irás megmarad.

megyek mert meg van egy rakás olvasnivalom

 3. tib0ru — 2011-03-11 08:52 

Húú, ezeket a metaforákat fel fogom vésetni a sírkövemre – majd 140 év múlva, amikor aktuális lesz :-)

És köszönöm!

A papíralapú színrelépéshez kellene szponzor (mecénás, svájci nagybácsi, saját kőolajmező, stb.). Ha közülük bárki olvasná ezeket a sorokat, dobjon egy mélt és megdumáljuk :-)

 4. tib0ru — 2011-03-11 08:53 

A “nomen est omen” klasszikus esete :-)

 5. Gloria Mundi — 2011-03-11 22:01 

Esetleg e-book. Az sokkal egyszerűbben menne, előbb-utóbb csak elterjed itthon is. Én is gondolkodom ilyesmin …

 6. ezustvereb — 2011-03-20 09:22 

Drága Tiborum! Azt ne mondd, hogy nem ismersz könyvkiadót! Még ha kicsikét is :)

Megjegyzem, a bácsi pont időben halt meg, még a szebb világban.

 7. tib0ru — 2011-03-20 15:56 

Ismerek egyet, persze… És mivel kedvelem, nem szeretném csődbe vinni :-)))

Vissza Béla bátyánkhoz és korához: ha választanom kéne, kábé 1860 és 1910 között szeretném (szerettem volna?) a felnőtt éveimet tölteni…

 8. ezustvereb — 2011-03-20 16:01 

Nehéz lenne, és nem azért, mert szárnyal a könyvpiac :))
De az e-bookon tényleg érdemes elgondolkodni, mondjuk a sokat emlegetett tavaszi sütögetésig.

 9. ezustvereb — 2011-03-20 16:02 

Nehéz lenne, és nem azért, mert szárnyal a könyvpiac :))
De az e-bookon tényleg érdemes elgondolkodni, mondjuk a sokat emlegetett tavaszi sütögetésig.

 10. tib0ru — 2011-03-22 09:41 

Elgondolkodom; ez legalább nem kerül semmibe :-)

 11. drtothgyorgy — 2013-09-02 13:00 

Ambrózy születési dátuma a megelőző cikkben 1838, a banaterra.eu/magyar/A/ambrozy ..honlapon közölt források szerint 1839. Tehát mikor született Ambrózy? És bár született bármelyik évben, születésének 175. évfordulója nem érne meg egy közösen tartott( dél-magyarországi-bánáti) megemlékezést, rendezvény formájában? Van-erre fogadókészség Romániában?
Várom a szerző válaszát!
Dr. Tóth

 12. tiboru — 2013-10-29 23:30 

@drtothgyorgy:

Kedves olvasó,

Ambrózy egészen biztosan megérne egy megemlékezést, de ami engem illet, sajnos elég kevés vagyok ennek megszervezéséhez. Talán a magyarországi méhészeket kellene megkérdeznünk, hogy ők hogy állnak a kérdéshez…

Köszönöm a tippet és a visszajelzést!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.