A Temesvárblog gazdái mindig is híresek voltak arról, hogy a legmesszebbmenőkig figyelembe vették embertársaik érzékenységét; ha egyszer lesz jelmondatuk, akkor az abban hemzsegő szavak között kiemelt helyen fog szerepelni a tapintat.
Mai temesvári posztunkba is mindössze egy helyzetet rögzítünk az utókor számára, és eszünk ágában sincs egészségügyi problémákon viccelődni. Azt, hogy az aranyér egy roppant kellemetlen betegség, szerencsére csak hallomásból tudjuk, de olyan megbízható emberek mesélték, akiknek adunk a szavára, a végbélrepedésnek pedig már az elnevezése is hajmeresztő. A férfiak szexuális zavarai ugyancsak alkalmasak arra, hogy megkeserítsék hím- és nőnemű bolygólakók százmillióinak hétköznapjait.
Ennyit bevezetőül. És most lássuk, hogy a francba kerül az anális fisszúra egy helytörténeti blogba.
Ez az óriási, stílszerűen az alvadt vér színét idéző, kábé 50 négyzetméteresre saccolt reklámplakát Temesváron látható (az ottaniaknak mondom: a Bogdăneştilor és a Circumvalaţiunii kereszteződésétől pár méterre), az egyik tízemeletes tömbház falán. A közel egyméteres betűk alkotta szöveg arra biztatja a máskülönben elég forgalmas helyszínen naponta megforduló több ezer közlekedőt, hogy ne adják fel: az aranyér és a végbélrepedés műtét és kórházi beutalás nélkül is kezelhető.
A másik, kék színű szomszédos plakát (valamivel kisebb, alig van negyven négyzetméter) a merevedési zavarokra kínál tuti megoldást, méghozzá tökéletes diszkrécióval, privát (feltételezem egyszemélyes) várófülkékben.
Rövid hezitálás után úgy döntöttünk, hogy a két rendelő telefonszámát és hómpédzsét nem takarjuk ki, noha sajnálatos módon egy fillérrel (banival) sem részesülünk a bevételükből. Ezt a lépést emberbaráti küldetésünk részének tekintjük, hiszen valójában azt szeretnénk, hogy nemcsak Temesvár, hanem valamennyi lakott világ mentes legyen az aranyértől és a végbélrepedésektől. A merevedési zavarokról nem is beszélve.
Íme nagytotálban a helyszín a két szóbanforgó plakáttal, ékes bizonyítékaként annak, hogy Temesvár, a Hős Város nemcsak a kommunista diktatúra megdöntésében tudott utat és irányt mutatni Romániának, nemcsak a parasztvezér-megégetés, az utcai világítás, a mentőszolgálat megszervezése terén vállalt úttörő szerepet (ezekről már volt, vagy ezután lesz szó sorozatunkban) hanem dacosan, merészen, szókimondón és határozottan felveszi a harcot az aranyérrel, a végbélrepedésekkel és a merevedési zavarokkal is.
(A harmadik óriásplakát háztartási eszközöket reklámoz, ezért szót sem érdemel. Azt viszont megfontolandónak tartom, hogy választási kampány idején a politikusokat ábrázoló képeket idehaza inkább ilyenekkel helyettesítsék; kevesebben éreznénk undort és kilátástalanságot).
Mivel a szexuális orientációt sem tekintjük választóvonalnak polgártársaink megítélése szempontjából (őszintén hisszük, hogy ami két felnőtt ember között a szexben, kölcsönös egyetértéssel történik, az senki másra nem tartozik, csak rájuk meg a gyóntatójukra), már csak azt kívánjuk valamennyi hím- és nőnemű, meleg és heteró embertársunknak, hogy a merevedési zavarok robbanásszerű megszűnésével az anális fisszúrák száma se mutasson meredeken emelkedő tendenciát.
A legjobb és legolcsóbb gyógymód a megelőzés: mindenki étkezzen rostgazdagon!
És természetesen nem erről jut eszünkbe, de (a fentieken kívül) bármilyen temesvári terméket vagy szolgáltatást szívesen reklámozunk a blogon!
3 hozzászólás
1. rognork — 2012-12-26 20:08
basszus én mindeddig nem tudtam, hogy a bani a rományok aprója, tökre albánnak hittem a nagyapám gyűjteményét!
2. becsuszoszereles1k — 2013-01-01 02:42
Tenyleg! Milyen jo tema! De nem rossz!
Egyebkent napnal vilagosabb, ez egy bujtatott reklam:
„Csak rostgazdagoknak!”
Azert jartam erre egyebkent, mert a ‘Fenykepalbumos-nosztalgias’ oldalra szerettem volna ralelni; gondoltam valahol Temesvar kornyeken talalom…
Tiboru! Segits!
3. becsuszoszereles1k — 2013-01-01 03:26
Tiboru! Koszonom, nyugodtan bulizz tovabb_megtalaltam:
Regi bulik leporolt emlekei (cimmel)
[csak egy kis off, nem kapcsolodik a fenti irashoz]
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.