Lugosi Béla

Sorozatunk következő részének főhőse (olvasóink pacifistább részének kifejezett kérésére) nem hadvezér, hanem egy kiköpött humánértelmiségi. Születési helye nem Temesvár ugyan (éles szemű olvasóink a nevéből azért már következtethetnek valamire…), de ilyen szempontból (mint már említettem) roppant rugalmasak leszünk. Olyan emberről van szó, aki több tekintetben is hasonlít Weissmüller Jánosra: egyrészt a tengerentúli filmvásznon csinált karriert, másrészt pedig nézők százmilliói azonosították legfontosabb szerepével.

Hölgyeim és uraim: az ember, akinek felbukkanásakor pisszenés sem hallatszott a harmincas évek filmszínházainak széksorai között, s akinek a mozibajáró fiúk annyi kellemes percet köszönhettek akkor, amikor a kíséretükben lévő leányzók félelmükben odabújtak hozzájuk és nem volt energiájuk arra (is) figyelni, hogy partnerük keze merre kalandozik bátorítás ürüggyel…

Hagyjuk a fülledt erotikát másra, és mondjuk ki a nevet, amelyet szinte senki sem ismer! Hölgyeim és uraim, Drakula gróf köpenyében mai főszereplőnk: Blaskó Béla Ferenc Dezső!

Hát igen; Lugosi Béla a fenti, meglehetősen hosszú néven született 1882-ben a Temes megyei Lugoson, ahonnan később művésznevét kölcsönözte. Az öreg Blaskó a város köztiszteletben álló kereskedője volt, aki gyermekeinek hasonló polgári foglalkozást és életpályát szánt, elképzelései azonban csak 75%-ban teljesültek. Négy gyermeke közül ugyanis a legkisebbik, Béla, már tizenéves korában igen határozott jövőképpel rendelkezett, amelynek fókuszában nem a szatócsboltok áruválasztéka, a kettős könyvelés és a vevők tartozáslistájának naprakésszé tétele állt.

Nem bizony; Béla többször és egyértelműen meg is fogalmazta élete célját, szülei és nagyobb testvérei legnagyobb megdöbbenésére: színész akar lenni. S mivel támogatásra nem igazán talált, 12 évesen úgy döntött, hogy a maga kezébe veszi sorsát és megmutatja a világnak: igenis színész lesz!

És mit tett ennek érdekében? Nem, nem találtátok el; Béla bányásznak áll.

Mivel a XIX. század végének Anina környéki szénbányái nem arról voltak híresek, hogy gyermekvédelmi és gyámügyi felügyelők orrba-szájba rajtaütöttek volna a tárnákon és kötözködtek volna a brigádvezetőkkel, Béla gond nélkül elcsillézget napi 10-12 órát, majd esténként színdarabokat, verseket olvasgat, monológokat próbál és álmodozik. Hogy honnan volt erre energiája – ne is kérdezzétek… Serkentőszerekre pénze nem igazán lehetett, meg aztán ahhoz tényleg fantázia kell, hogy az ezernyolcszázas évek legvégének szörénységi bányavidékén kokaindílerek felbukkanását valószínűsítsük. Mindenesetre Bélánk kitart: csillézik, olvasgat, szaval, csillézik. És gyűjti a föld alatti élményeket későbbi – élet(halál?)szagú – alakításához.

Félretesz egy kis tartalékot, majd nyakába veszi a Bánságot; mindenféle színésztruppal megpróbálkozik, 1902-től három évadon keresztül a temesvári színháznál gyakornokoskodik. Egyesek szerint a temesvári Gyárváros sikátoraiban sajátította el a vámpírokra oly jellemző szemvillogtatást és torokhangot. 1908-ben már Újvidéken, később Szabadkán lép fel. Innen egészen szépen alakul a pálya, különböző vidéki szerződések (Debrecen, Szeged) után 1912-ben Pestre hívják, ahol kicsit mellőzöttnek érzi magát, s ezt kompenzálandó a mozgófilmmel is megpróbálkozik: Olt Arisztid művésznéven szerepel is jó pár hazai némafilmben.

Kitör az első világháború, amelybe Béla ezerrel beleveti magát (noha a színészeknek akkoriban nem volt hadkötelezettségük): önkéntes lesz a monarchia hadseregében, s az akkor már létező hírnevét és ismertségét rendfokozatra váltja: főhadnagyként, majd századosként az orosz frontot is megjárja, sőt, egyes források szerint hősiesen harcol és háromszor meg is sebesül.

1917-ben feleségül veszi Szmik Ilonát, majd – a Monarchia agóniáját és kimúlását követően – a Tanácsköztársaság idején egy apróbb szocdem-ízű szakszervezeti szerepet is vállal, de pechjére nem a színpadon, hanem a való világban. Kun Béláék bukása után ezt nem felejtik el neki, ezért – felesége 1920-as halálát követően – először Ausztriába, majd Németországba emigrál. Berlinből (egy sikeres filmszerep ellenére) 1921-ben az USA-ba távozik; New Orleansben ér partot, ahonnan New Yorkba siet.

Nem idegen tőle a fizikai munka, ezért itt is kékgallérosként kezdi, de monomániája (a színjátszás) nem hagyja nyugodni. 1926-ban Los Angelesbe költözik, ahol kisebb színpadi szerepeket követően 1927-ben elnyeri az ír Bram Stoker bestselleréből készült Drakula címszerepét, egyelőre csak a Fulton Theatre színpadán. A darab ötszáz előadást ért meg három év alatt.

Össze nem téveszthető magyaros akcentusa, kicsit (?) modoros viselkedése, a jenkik szemében echte európainak tűnő arisztokratikus gőgje telitalálatnak bizonyul: 1931-ben bemutatják az azonos című Universal Pictures-filmet, ami meghozza számára a régen várt hírnevet és elismerést, valamint (nem utolsósorban) pénzt.

Még 1929-ben feleségül vesz egy igen gazdag san franciscói özvegyet, Beatrice Weeks-et, de a frigy mindösszesen 72 órán át tart. Lévén, hogy a bíróság Clara Bow ismert hollywoodi színésznőt nevezi meg válóoknak, még azok a zsurnaliszták is felkapják a fejüket, akik nem jártak horrorszínházba: Lugosi Béla neve jó úton van a bulvárnyilvánosság felé.

Számos, B-kategóriás ijesztgetős moziban kap jelentős szerepeket: A Morgue-utcai gyilkosság (1932), A vámpír jele (1935), A láthatatlan sugár (1936), Frankenstein gyermeke (1939), stb. Csupa-csupa ígéretes cím, ugye.

Nagy riválisa és régi cimborája Boris Karloff volt, aki a Frankenstein-filmekben alkotott maradandót. Róla jegyzőkönyvön kívül csak annyit, hogy neve művésznév; Londonban, William Henry Pratt néven született, de ezt túl hétköznapinak találta.
1940-ben egy kisebb, de annál fájdalmasabb gerincsérülést szenved, s hogy játszani tudjon, rákap a morfiumra, ami élete végéig a szenvedélye marad. A morfium nem jár egyedül, főleg nem egy híres színész esetében: nagy barátja a nehéz francia vörösboroknak és a könnyű, ugyancsak vörös nőknek.

Az ötvenes évektől kezdve lassan, de biztosan kezd kikerülni az amerikai filmes pantheonból, amit nagyon nehezen viselt el – konkrétan csak alkohollal és morfiummal; már a nők sem érdekelték igazán, ami intő jel lehet mindannyiunk számára. 1953-ban elvált gyermekei anyjától és onnan kezdve egyedül él.

1956 augusztusában hal meg, meglehetős szegénységben és szívelégtelenségben. Szám szerint ötödik felesége, Hope Liniger egyik kedvenc fekete Drakula-köpenyében temetteti el. A szertartás és az elhantolás költségeit egy másik jóbarát, Frank Sinatra vállalja magára (reméljük, egyik keresztapa sem játszott ebben szerepet).

Valódi amerikai legendává vált, úgyhogy 1997-ben még egy 32 centes bélyeget is kap a hálás utókortól. Egykori hollywoodi házában ma Johnny Depp és családja tengődik.

Látható tehát, hogy nemcsak Tarzan volt bánsági, hanem Drakula gróf is! Melyik csillag jöhet még: Fekete Pákó?!

(Nem, ő nem…)

A pesti Városligetban található Vajdahunyad-vár egyik félreeső sarkában látható ez a mellszobor, amely minden idők leghíresebb Drakuláját ábrázolja. Ha arra jártok és megtaláljátok, biccentsetek oda neki. Megérdemli.

Utóirat: innen is üzenem dr. Blaskó Béla rendőr vezérőrnagy Úrnak, a Rendőrtiszti Főiskola  egykori parancsnokának, hogy ez nem  rosszindulatú hallgatói szívatás; Drakula gróf valódi neve tényleg Blaskó Béla!!!


Én kérek elnézést Lugosi Béla nevében is, de ugye mégiscsak ő volt előbb…

4 hozzászólás

 1. Gloria Mundi — 2011-03-04 14:30 

Tényleg tágan értelmezed a temesvárit :) Nem semmi karriertörténet, főleg a bányász kezdetek miatt.
A slusszpoénon meg jót nevettem.

 2. tib0ru — 2011-03-04 14:52 

Végül is élt és dolgozott Temesváron (is)…

A slusszpoénról: Blaskó tábornok (akkor még ezredes) engem is tanított; ő volt a főiskola kettes számú mumusa.

Az egyes számú egy nő volt, talán mondanom sem kell :-)

 3. csuri — 2013-08-02 15:13 

Most meg nem akarnak utcát elnevezni róla…. :( Pedig jófej volt, nem?

 4. becsuszoszereles1k — 2013-12-16 19:01 

Haat, erdemes volt benezni! Akar igy ket ev multan! :))
Nem semmi egy poszt!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.