A belvárosi zsinagóga Temesváron eléggé be van szorítva egy szűk utcába (egykoron Várkórház, később Erzsébet, a román idők óta pedig Mărăşeşti utca), úgyhogy nem is lehet szemből lencsevégre kapni, csak egyes részleteit. Mielőtt azonban a képeket szemügyre vennénk, pár szóban elmeséljük az épület előtörténetét.

A Bánság fővárosának etnikai térképén (a németek, magyarok, románok és szerbek mellett) sokáig szerepeltek a zsidók is; nagyjából egészen a huszadik század hetvenes-nyolcvanas éveiig, vagyis addig, amíg az akkori román állam formálisan el nem adta őket Izraelnek. Na nem akaratuk ellenére – akkoriban csak az nem vándorolt ki a Kárpátok Géniuszának országából, aki – ilyenolyan okok miatt – nem tehette. A temesvári zsidók 80 százaléka kivándorolt tehát (köztük jelen sorok írójának számos jóbarátja), de (vallási és világi) épületeik a mai napig a város díszei között tartatnak számon. A mai poszt témáját (a belvárosi zsinagógát) 1985-ben zárták be, mert a zsidók gyakorlatilag elfogytak…

A szóbanforgó (neológ) zsinagógát a belvárosi ferencesrendi kolostor szomszédságában építették fel, s százezer, úgynevezett „osztrák értékű” forintba (Gulden österreichischer Währung) került, amit az askenázi  hitközségi tagok adományaiból fedeztek. Ez önmagában nem sokat mond a mai olvasónak, de ha elárulom, hogy akkoriban egy háromhónapos borjút 8-10 forintért lehetett megvenni, s egy átlagos arany jegygyűrű sem került többe 5 forintnál, az összeg máris kézzelfoghatóbbá válik… (Tessenek kábé nyolcezerrel beszorozni és máris megkapjuk a hozzávetőleges árat, mai magyar forintban).

A bizánci-mór stílusú épületet (amely alig másfél évig épült, s tervezője egy bécsi építész, Karl Schumann volt) 1865 őszén avatták fel. A főhajóban és a két oldalhajóban 425 férfi ülhetett le, a karzatokon pedig 320 hölgy foglalhatott helyet (ahogyan az ebből is látható, a koedukáció nem nagyon tombolt).
Az épületet maga Ferenc József császár is meglátogatta, amikor 1872 tavaszán a Bánságba (ezen belül Temesvárra) látogatott.

És akkor lássunk pár saját fotót is róla.

Az épület utcai frontjának egészét csak így profilból tudom bemutatni:

A tornyok és a bejárati homlokzat megérnek egy kis ragozást…

Az épület jelenleg zárva van, zsinagógaként emlékeim szerint már rég nem üzemel (merthogy van egy másik zsinagóga is a Gyárvárosban és az maradt meg eredeti, vallási funkciójában).

Az alábbi felirat szerint viszont valami legalább történik majd vele:
Építkezési terület van kiírva, meg hogy kik építkeznek, de hogy mi lesz belőle, az nem szerepel.

Temesvári barátaink szerint szerint viszont valamilyen kulturális intézmény lesz, mint pl. koncertterem. Hát, erősen reménykedünk, hogy valamilyen formában rendbehozzák!

Ápdét: információink szerint valóban egy 450 személyes koncertterem lesz benne; a még létező, ám egyre fogyatkozó temesvári zsidó hitközség egyetlen feltételt támasztott, amikor az épületet (egyelőre 2051-ig) átengedte egy helyi kulturális egyesületnek: az egykori zsinagógában senki, sohasem játszhat Wagnert…

Nem messze a zsinagógától van az az épület, ahol a zsidó hitközség működött (vagy még most is talán? ezt nem tudom). Itt lehetett annó, nagy protekciókkal hozzájutni a kóser Carmel borokhoz és Carmel konyakhoz – mindkettő igazi luxusnak számított!

Minden valamire való temesvárinak úgyis voltak zsidó barátai, akik beszerezték az ilyen finomságokat – már addig, amíg ki nem vándoroltak Izraelbe… Mellesleg Temesváron teljesen normális dolog volt, hogy mi elmentünk Hanukka ünnepén a zsinagógába, és zsidó barátaink is részt vettek valami keresztény eseményen – sohasem a vallási háttér volt a lényeg ilyenkor, hanem valami más. A város atmoszférája talán.

És még csak annyit érdekességképpen, hogy – ha jól emlékszem – a temesvári magyar gimnázium józsefvárosi kollégiuma hosszú időn keresztül az egyik zsinagóga és zsidó öregotthon hátsó udvarában volt, valahol a Józsefvárosban; az államigazgatás úgy gondolhatta, hogy nem árt a kisebbségeket lehetőleg egy helyen tartani…

A vörösbor nagyon édes volt, de abban a műfajban kiváló – és azt hiszem, nem csak az emlékek minősítik át…

Az épület (ahol a zsidó hitközség működött) pedig szintén megér egy pár képet:



Lassanként átmegyünk majd a Dóm térre is…