Remélem, már az előző főtéri posztból is kiviláglott, hogy Temesvár egy városszerű város, a szó európai értelmében – még ha kopottas is kicsit.

Ehhez a meggyőződésünkhöz, a neten való kutakodás közben, egy igen erőteljes megerősítést találtunk, amelyet most megosztunk a nagyérdeművel. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a forrás minden meggyőződésével és elképzelésével nem tudunk felhőtlenül egyetérteni, de amit szülővárosunkról ír, az nekünk is rulez és erőteljesen lájkoljuk.

Álljon itt pár mondat csupán, valamint a link, ahol az egyébként is élvezetes bánsági beszámoló olvasható:

• „Bátran nézünk bele a magyarság szemébe és kimondjuk: Temesvár a Kárpát-medence legvárosiasabb városa – Budapest kivételével, természetesen. … Na jó, Szeged talán hasonlít egy kicsit. Temesváron bérkaszárnyák vannak, sugárutak, villanegyedek. Egész Európában itt vezették be először az utcai villanyvilágítást 1884-ben. A temesváriak rettentő büszkék rá, hogy Károly Róbert alatt egy darabig itt volt a Magyar Királyság székvárosa. Temesvár munkásváros és polgárváros. Az volt a századfordulón is, amikor ide tervezték az ország második műegyetemét, csak hát jött a háború. És ha valakinek bizonyíték kell, nem ígéret: itt született Johnny Weissmüller is… :)”

vagy:

• „Furcsán hangozhat, de Temesvár valóban európai város, megnyomva a jelzős szerkezet mindkét tagját: város, annak minden kellékével, és európai is. Annyira mint mi, legalábbis. Ha nem jobban.”

Itt olvasható az egész:

Bánsági és temesvári beszámoló a netről

És akkor térjünk vissza a főtérre, a műszaki egyetem rektorátusa mellett nyíló Republicii sugárútra.

Már csak azért is, mert a jobb oldalt, az első sarkon látható sárga ház harmadik emeletén lakott Csuri (vagyis alulírott) mintegy 18 évig.

Tipródtam kicsit, hogy akarjátok-e látni a régi ablakainkat, de egy idő után rájöttem, hogy ez a mi blogunk – úgyhogy bocsika…

és mind a négy ablak egyszerre:

Rengeteg buli zajlott mögöttük, ennyit elárulhatok.

Az még a kiderítendők között van, hogy vajon csak Temesváron van ennyi vezeték és drót és zsinór a levegőben, hogy nem lehet kihagyni őket egyetlen fényképből sem, vagy máshol is volt, csak nem tűnt fel?

A nosztalgia-kitérő után tovább pásztázva a teret jobbkéz felé:

Ez a homlokzat mindig is tetszett, úgyhogy kicsit részletezem:

Ezután már a katedrálissal pontosan szemközt álló opera épülete következik:

Hát, nem szépségdíjas. Igaz, eredetileg így nézett ki, mint itt alul (Fellner Ferdinánd és Helmer Hermann építészek keze munkáját dícséri; 1872 és 1875 között épült), csak a friss román hatalomnak nem tetszett a birodalmi külcsín, ezért Trianon után (1923 és 1928 között) kicsit átépítik, majd 1934 és 1936 között nemes egyszerűséggel beborították a most is látható műmárvány-lapokkal…
Belülről olyan operaszerű, ez nem vitás:

A belső kupolájának díszítésére viszont valahogy nem tudok felhőtlen lelkesedéssel tekinteni:

A külső képre visszatérve: én mindig is ilyennek láttam. mint amilyen most, és meg voltam győződve, hogy ilyennek született, pedig nem. Először Ungor Csaba szobrász barátunk mondta, hogy milyen ronda ez a fehér sima kőbevonat, és mennyivel szebb volt az épület régi formájában. Érdekelt, hogy mire gondol, hát erre ni; tessék egy másik régi kép az egykori Ferenc József-színházról, valamikor a huszadik század elejéről:

Az épület nem annyira, de az intézmény napjainkban is speciális, ugyanis – állítólag nagyon egyedülálló módon – 4 kultúrintézményt egyesít: itt van a temesvári román állami opera és román állami színház, a temesvári Csiky Gergely magyar színház és a temesvári állami német színház.

A magyar és német színház bejárata az opera tömbjétől jobbra nyíló Alba Iulia (Gyulafehérvár) utcában van.

Elszakadva az operától, jobbra fordulva a Hunyadi kastélyt látnánk, de az nem a főtér része; a következő ez a (kicsit romlott spenót-színű) épület, amelyben az első temesvári Meki nyílt.

A festés ráférne a háztömbre, de a mekis és román zászlók testvéries összhangban a kezdetek óta ott lengenek; ezt a látványt annó – nem sokkal a forradalom után, amikor megnyílt a műintézmény – még vadul fényképeztük, annyira nonszensz volt a Ceausescu-éra után.

Ezen az oldalon sajnos egy idő után megszűnnek a régi házak és két ormótlan blokk (tömbház) van beékelve – talán a kommentelők majd megmondják, hogy kik / mikor / mit lőttek, illetve bombáztak szét ezek helyén. Ez a látvány tárul az ember szeme elé, ha a katedrális lépcsőjéről jobbra néz:

Ha pedig balra, akkor még épen maradt bérházak látszanak, a már említett Lloyd-soron. Persze ezekre is ráférne egy kis felújítás, festés-mázolás, de még ilyen lepattantan is van bennük valami… Nyáron, amikor a fák kizöldülnek, ennél sokkal barátságosabb, de kevesebbet lehet látni belülük. Az ünnepi díszítések mellé még hangulati elemként elmondanám, hogy  december 25-én, szemmel láthatólag minden rendes temesvári eljött a főtérre délután korzózni egyet. Mert a főtér = korzó! ezt még nem is mondtam. És itt télleg korzóznak a népek, azaz teljesen céltalanul fel-s-alá spacírolnak. Szép ruhában!

Mindezenközben bécsi keringők (!!!) és soknyelvű karácsonyi dalok szóltak a hangszórókból, és persze a románok útba ejtették a katedrálist is egy rövid ‘doamne miluieste’ -re (=isten kegyelmezz – a román pópák minden harmadik mondata).

Kis keleteurópai zsánerkép.

A kivilágításhoz pedig azt kell tudni, hogy a nagyobb utak és terek jobban meg vannak világítva, mint pl. Pesten a Nagykörút.

És olyan nagyon mélységesen értem, hogy miért: huszonévig tök sötét volt, és az emberek nem tudnak betelni az élménnyel, hogy abban a városban, ahol a villamosenergiát a kontinensen először használták utcai világításhoz, újra világosságban úszhat a főtér és a sugárutak.

Úgy látszik, ebbe a gazdasági megfontolások sem szólhatnak bele – a fény utáni vágy erősebb :)

És hiszünk abban, hogy Temesváron soha nem lesz többé sötét – semmilyen szempontból…