Szerintem még az echte temesváriak között is vannak olyanok, akik nem tudják, hogy minden ősszel csendes jubileumra kerül(hetne) sor városukban; aki ráér, október 31-én (esetleg – mivel a források itt sem egyértelműek: november 1-jén) koccintson az 1918 őszén kikiáltott, és mindössze két hetet megért Bánsági Köztársaságra.

Nem célunk történelemórát tartani, ezért mélyebb összefüggéseket, különösebb előzményeket nem villantunk fel. A témának amúgy is szűkös a nagyközönség számára is hozzáférhető irodalma. Ha lennének ötletek, hol lehetne ennek utánaolvasni, kérjük, a kommentekben jelezzétek.

A lényeg: 1918 harmadik harmadát írjuk, a Monarchia gyakorlatilag összeomlott. Budapesten a katonák őszirózsát tűznek a sapkájukra, József főherceg Károlyi Mihályt (itt jobbra) nevezi ki miniszterelnökké.

Károlyit mellesleg Bács Ferenc (itt balra) alakította A vörös grófnő című filmben. Bács erdélyi színész amúgy.

Úgy értem: az volt 1977-ig.

Ezzel párhuzamosan – az akkori divatnak megfelelően – Temesváron is katonai tanácsok alakulnak, a hely szellemének és múltjának megfelelően külön-külön román, magyar, német és szerb tagokkal. Vitatkoznak, kiabálnak, mert tényleg nem lehetett tudni, hogy a város, illetve a Bánság melyik létező avagy jövőbeni államhoz fog kerülni.

(Speciel legalább három esélyes volt; csökkenő valószínűséggel: Románia, Szerbia, Magyarország).

Egyszercsak bizonyos Róth Ottó ügyvéd, a szociáldemokrata párt és (a kuncogóknak mondom) a helyi sváb közösség oszlopos tagja megelégeli a fejetlenséget és hirtelen fenomenális ötletet vezet elő: mi lenne, ha  – a wilsoni önrendelkezéses elvekre támaszkodva – a bánságiak magas ívben tojnának az összes marakodó nagypolitikusra és kikiáltanák a Bánsági Köztársaságot?!

(Hogy őszinték legyünk: Róthék távlati terve az volt, hogy a majdani létrejövő, szövetségi és demokratikus alapokon nyugvó Magyarország részére átmentsék a Bánságot, amely a maga tervezett kantonális rendszerével a nemzetiségek békés együttélésének iskolapéldája lett vona. Károlyi a Magyarországi Német Nemzeti Tanács képviselőjével, Junker Johannal közösen kidolgozott egy autonómián alapuló rendszert a Bánság számára. Mindez szervesen kapcsolódott volna egy, a Dunai Országok Föderációja nevet viselő szuperállamhoz, amely – legnagyobb bánatunkra – soha nem valósult meg…)

A szót tett követte: azon melegében megalakul a Bánsági Néptanács (amiben csak a románok nem vettek részt, mert ők továbbra is várták Bukarest és a Román Nemzeti Tanács utasításait, ott viszont mindenki részeg volt, mert előre ittak Erdély és a magyarok bőrére).

Ilyen lett volna…

Másnap pedig Róth a temesvári polgármesteri hivatal erkélyéről (itt felül) kikiáltja a Bánsági Köztársaságot, melynek elnöke ő lesz, katonai parancsnoka pedig bizonyos Bartha Albert tábornok (később kétszer is budapesti hadügyminiszter).

Hatalmas lendülettel kezdik el a munkát (államot csinálni még a jó birkapörkölt elkészítésénél is nehezebb meló), de a nagypolitika beleköp a bánsági levesbe: november 14-én (a nemzetközi egyezmények és undorító katonai alkuk következményeként) a Bánságba szerb csapatok vonulnak be és szétrúgják a jóformán meg sem alakult köztársaságot, majd jó fél év múlva 2/3 – 1/3 arányban Románia és Szerbia osztozik területén és lakosságán. Üdítő kivételként Kiszombor és Kübekháza térsége az anyaországnál marad (az itt baloldalt látható térképen az a kis zöld csücsök, ott felül).

Szerintem azóta sem tudják, mit úsztak meg…

Hogy egy kicsit tisztábban lássunk és a nagyon cinikusok se kacagjanak olyan erőteljesen: a Bánsági Köztársaság lakossága 1,6 millió volt (37% román, 25% német, 18% szerb, 16% magyar, 2% zsidó, 1% szlovák, 1% többi).

Gazdaságilag egy tökéletesen életképes terület: fejlett ipara, kiváló termőföldje, szakképzett és 2-3 nyelvet folyékonyan beszélő munkaereje, jól védhető természetes határai (Maros-Tisza-Duna, illetve a Temes-Cserna völgye) vannak, azaz voltak. Azaz lettek volna, na.

Területe 29 ezer négyzetkilométer. Érdekes, hogy úgy területi, mind pedig lakossági szempontból az európai rangsorban a 45 állam közül a 34. lehetne, Belgium és Albánia (terület), illetve Szlovénia és Észtország (lakosság) között. És lehet, hogy túlzottan idealista vagyok, de ha összejön és békénhagyják, a belga/szlovén példa mostanra életszínvonalban is mérvadó lehetne…

Vagy persze az is elképzelhető, hogy már túl lenne pár véres polgárháborún és darabjain már rég megosztoztak volna a szomszédok (ahogyan az különben kilencven évvel ezelőtt meg is történt).

A sztori végéhez hozzátartozik, hogy 1920 áprilisában a bánsági svábok még megpróbálkoznak a lehetetlennel: írnak egy levelet a párizsi békekonferenciának és ismételten felvetik a Bánsági Köztársaság újjáalakításának gondolatát, ezúttal a Bácskával is kibővítve. A levél melléklete részletesen tartalmazta a tervezett közigazgatási elképzeléseket, svájci (kantonális) mintára. Riszpekt nekik. Dánkesőn.

Nem árulom el, mi lett a javaslat utóélete; aki bizonytalan és a Bánságban lakik, menjen ki az utcára és nézze meg, milyen zászlót fúj a szél. És honnan merre.

(Sokat kutattam, de nem sikerült kiderítenem, készült-e címer-, illetve lobogó-terv a Bánsági Köztársaságnak. Lehet, a két hét kevés volt erre, pedig ugye mindenki egyetért, hogy ezt a kardinális kérdést legkésőbb a harmadik napon tisztázni kell? Sebaj, majd legközelebb jobban odafigyelünk erre az aspektusra…)

És még valami: van pár kiváló temesvári helytörténész, nekem most Szekernyés János és Jancsó Árpád neve ugrik be (elnézést a többiektől); vajon foglalkoztak-e részletesen a témával? Ha igen, megköszönnénk egy linket vagy ISBN-t…