Filippo Buondelmonti Scolari 1369-ben született egy Firenze melletti városkában, Tizzanóban. A kisnemesi (más források szerint: polgári) család pénzügyei a 14. század utolsó két évtizedére olyan rosszul álltak, hogy már komolyan azon kellett gondolkodniuk, hogy Filippónak sajnos előbb-utóbb dolgoznia kell Ez a kilátás jogosan sokkolt mindenkit, hiszen ilyesmi úgy kétszáz éve senkivel nem fordult elő a famíliában.

Szegény ember akkor még nem sejtette, hogy belőle egy temesvári híresség lesz, aki önálló posztot kap egy szakblogban.

Szerencsére akadt egy távoli unokabáty (filmekből tudjuk, hogy olasz családokban MINDIG akad egy ilyen távoli rokon, aki segítő kezet nyújt, ha nagy gáz van a főszereplővel), tehát akadt egy bácsika, aki egy – pénzkölcsönzéssel is foglalkozó – kereskedőháznál volt magyarországi country manager. Lóra teszi a kamasz Filippót és 1384-ben megérkeznek Esztergomba, ahol hősünk először lótifuti szerepet tölt be, majd – ahogy cseperedik – key account managerként befektetési tanácsokkal látja el a pénzintézet komolyabb ügyfeleit.

• Tisztára, mint Kulcsár Attilapár évvel ezelőtt a K&H Banknál. Még abban is hasonlítanak, hogy egyiküknek sem volt érettségije, de ez egyiküket sem akadályozta meg egy fényes karrier elindításában.Még szerencse, hogy nem nagyon hiszünk a lélekvándorlásban, máskülönben mérget mernénk venni arra, hogy Attila az olasz csávó ifjúkori reinkarnációja…

Pipó (ahogyan Magyarföldön elnevezik) pályafutása azért kicsit másként alakult, mint Attiláé, de ezt hamarosan látni fogjuk.

A kereskedőház kiemelt ügyfelei között található egy bizonyos Zsigmond utónevű úriember is, akiből 1387-ben magyar király (később német-római császár meg még annyi minden) lesz. Szemet szúr neki az ifjú bróker találékonysága, nyelvtudása, tájékozottsága és maga mellé emeli, eleinte egyfajta informális tanácsadóként, majd egyre komolyabb feladatokat adva neki.

1396-ban Simontornya környékének vezetésével bízzák meg. Itt nemcsak közigazgatási és katonai tapasztalatokkal lesz gazdagabb, hanem megismerkedik a szomszédos földesúr, Ozorai András tűzrőlpattant leányával, Borbálával, akit első körben folytatólagosan megfektet, majd (mivel úriember, de főleg mivel az öreg apósjelölt, András bá’ kiválóan forgatja a fokost) 1399-ben feleségül is veszi, s innen kezdve (noha a feministákra még vagy ötszáz évet várni kell) a nő családnevét használja. Ekkortól beszélünk Scolari helyett Ozorai Pipóról.

Zsigmond (mintegy nászajándékként) körmöci kamaraispánnak nevezi ki, ahol ugyancsak szépen teljesít: az aranybányák termelékenysége megugrik, a pénzverdéből kevesebbet lopnak; igaz, ezért cserébe az akasztások száma is kicsit növekvő tendenciát mutat a környéken, de valamit mindig valamiért.

Másodállásban jó ideig a királyi sóbányák főfelügyelője is, ami akkoriban legalább akkora beosztás volt, mint manapság a pénzügyminiszteré, csak annó hazudni nem kellett ekkorákat. Ha már ott volt, teljesen átszervezi a sókitermelés logisztikáját és új szállítási útvonalakat dolgoz ki, minek következtében három év alatt az államkincstár sóból származó bevételei 50 százalékkal megnőnek.

Amint látható, Pipó egyre több területen teljesít egyre jobban, úgyhogy Zsigmond 1404-ben (más források szerint 1406-ban) kinevezi az ország délkeleti végeire: először szörényi bán lesz, majd temesi ispán. A király annyira kedvelte, hogy 1408-ban az általa létrehozott, és az egyetlen magyar alapítású lovagrend, a Sárkányos Rend Társaság tagjává avatja.

Temesi ispánként, illetve szörényi bánként sem az az otthonülő típus: elég gyakran átruccan a szomszédos Havasalföldre, illetve a kicsit távolabbi Boszniába, mintegy emlékeztetni a lokális gengsztereket, hogy a magyar király vazallusai. Nyomatékul néha felakasztat vagy karóba húzat néhány akadékoskodó helyi vagány csávót, majd dolga végeztével visszalovagol Temesvárra, illetve Lippára (itt 1424-ben egy európai színvonalú kórházat építtet), ahonnan mellesleg az egész magyar végvárrendszer kiépítését koordinálta Nándorfehérvár és a Szigetvár melletti Szörény között. A törökök ellen 20 hadjáratot visel, 18-at győzelemmel fejez be.

A Tolna megyei Ozorán is építkezett rendesen, van ott egy nagyon pofás reneszánsz várkastélya, de erről írjanak az ozoraiak.

Nem csak a törökök ellen harcolt; 1411-ben Velence ellen is beveti Zsigmond, majd 1421-22-ben a huszita háborúban szenvedi el kevés vereségei egyikét.

Ez a firenzei legény nemcsak közvetlenül, hanem közvetett módon is rányomta bélyegét a magyar történelemre. Felkarol ugyanis egy kun-vlach, más források szerint tiszta vlach (vagyis – mondjuk ki még akkor is, ha nagyon nehezünkre esik: román) családból származó, Serbánfia Vajk nevű udvari vitézt, pártfogolja, birtokadományozó oklevelet eszközöl ki számára Zsigmondnál, minek következtében Vajk és családja 1409 októberében megkapja a királytól a hunyadi uradalmat.

Vajk fiát ugyancsak Pipó kezdi el futtatni, és ő jön rá, hogy az ifjú Jánost az Isten is katonának, sőt: hadvezérnek teremtette. Egyengeti az útját, a megfelelő helyeken szól is pár jó szót az érdekében, márpedig akit Zsigmond kedvence pártfogol, az pártfogolva is van…

… és így indult el Hunyadi János azon az úton, amelynek végén a nándorfehérvári győzelem, illetve fia, Mátyás található. De ez is egy másik történet.

Kanyarodjunk vissza Pipó földi pályafutásának végére. Miután 22 éven keresztül temesi ispánként (hét vármegye közös elöljárójaként!) eredményesen védte a magyar határokat, belekeveredik egy mindmáig tisztázatlan és mocskos diplomáciai (titkosszolgálati?) történetbe; 1426-ban – királyi pátenssel a zsebében – többször is jár Itáliában, meghökkentően kevés emberből álló delegáció élén és hatalmas diszkréció közepette. Jön-megy, jelent Zsigmondnak, megint jön-megy, titokzatos emberekkel találkozik Firenzében és Velencében, s egyszercsak ez a makkegészséges, 57 éves kemény katona „megfázik” és 1426 karácsony másnapján Lippán belehal a rejtélyes betegségbe…

Akár benne volt Zsigmond keze a halálában, akár nem, utolsó baráti gesztusként a királyok temetkezési helyéül szolgáló székesfehérvári bazilikában helyezteti örök nyugalomra régi barátját és harcostársát.

Temesváron elkelne legalább egy emléktábla, mert – tudomásom szerint – semmi, de semmi nem emlékezteti a város lakóit erre az olasz származású, de az évtizedek alatt valódi bánságivá vált katonai és önkormányzati vezetőre, akinek (legalábbis részben) Hunyadi Jánost köszönhetjük nemcsak mi, hanem az egész közép-európai térség.