A Piari

Temesvár belvárosának egyik impozáns épülete a hajdani Piarista Főgimnázium. Noha 1948-ban az intézmény jogutód nélkül megszűnt, a bennszülött temesváriak a mai napig úgy hivatkoznak rá: a Piari. Középiskolai osztályfőnökünk, Fulda tanár úr jelen sorok írójának nem egyszer mondta egy-egy matek kegyelemötös után (anyaországiaknak: az ötös elégséges, a négyes már bukójegy volt), hogy „édes fiam, ezért az feleletért annó a Piariban téged megbuktattak, az ötösért engem meg kirúgtak volna!”

Mai posztunkban röviden összefoglaljuk az intézmény múltját és mutatunk pár fotót; sajnos csak kívülről, mert a portaszolgálat olyan kemény volt, mintha a Norvég Nemzeti Kőolaj-alap páncélszobáját őrizték volna, nem egy oktatási intézményt: még az udvarra sem engedtek be.

A piaristák (vagyis a kegyes tanítórend, a kegyesrendiek) négyszázvalahány éve működtetnek iskolákat Európában, magyar földön az 1600-as évek második fele óta.

1746 őszén az Arad vármegyei (ugyanakkor a csanádi egyházmegyéhez tartozó) Szentannán lakó, szerb nemzetiségű, görögkeleti vallású kisnemes, bizonyos Bibics Jakab és felesége, az amúgy örmény származású, római katolikus Tomján Margit úgy döntenek, hogy településük megérdemel egy új templomot és egy kisebb kolostort. A soknemzetiségű, igazi bánsági építőbrigád haladéktalanul neki is lát a munkának, s mivel Bibics gazda szigorú, de jól fizető megrendelő hírében állt, a projekt két év múlva meg is valósul.

Margit asszony elég komoly érdekérvényesítési képességgel rendelkezhetett családon belül, mert (azóta sem tisztázott erők, eszközök és módszerek alkalmazásával) rábeszéli férjeurát, hogy a két vadiúj épület legjobb gazdái a piaristák lennének. Miután az ember beadta a derekát és rábólintott, Margit vérszemet kap és (ahogy Korda Gyuri bácsi mondaná) tizenkilencre lapot húz: az épületek mellé még 15 ezer (nemrégiben bevezetett) forintot is a tanítórendnek szán a családi költségvetésből.

A források eltérőek egy XVIII. századi forint vásárlóerejéről, de figyelemmel arra, hogy például 1750-ben a pozsonyi Royer-Landerer nyomda 11 ezer forintért cserél gazdát, valamint hogy akkoriban egy pesti akó (kábé 50 liter) átlagos borért 1, azaz egy forintot kértek a nagykereskedők, nem tévedünk sokat, ha egy „konvenciós forintot” kábé nyolc-tízezer mai forint értékén kezelünk.

Ilyen közgazdasági megvilágításban különösen meglepő (és hatványozottan tiszteletre méltó), hogy Bibics gazda erre is rábólint: a piaristák 1750 késő őszén átveszik a templomot és a kolostort, valamint a több, mint egy mázsát nyomó érméket; Margit asszony valamit nagyon tudott. Bibicséknek egyetlen feltételük volt: a papoknak gimnáziumot kell nyitniuk Szentannán a környékbeli gyerekek számára.
A kegyesrendiek szavatartó emberek voltak: 1751-ben, az őszi betakarítási munkálatok után megnyílik az első partiumi piarista gimnázium (természetesen kollégiummal, vagyis bentlakással együtt), akkor még csak három osztállyal és harmincvalahány gyerekkel.

Az elsőbe, az infimusba azok a 10-11 éves gyerekek mehettek, akik sikeresen elvégezték az (akkori) általános iskola három osztályát, tehát már tudtak bizonyos szinten írni, olvasni, számolni. Az infimus után jött a medius, majd a supremus. 1772-ben, Mária Terézia oktatási reformját követően a gimnáziumok (így a szentannai is) ötosztályosak lesznek.


Közel négy évtizedig működik a szentannai gimi, de a gyerek egyre kevesebb és kevesebb,
úgyhogy 1785-ben II. József bezáratja az internátust, majd két évre rá egy katonai delegáció érkezik, és a piaristák legnagyobb megböbbenésére alaposan felmérik a környéket; rejtélyes papírokat lobogtatnak, rajzolnak, méricskélnek, megnézik a konyhát, az egykori hálótermeket, az udvart, a gazdasági melléképületeket, majd titokzatos mosollyal távoznak anélkül, hogy egy szót is szólnának.
1788-ban az oroszok szövetségeseként a törökökkel kerülünk szembe a Bánság déli határvidékein, ezért katonai kórházra lesz szükség, lehetőleg a Maros vonala felett. Az előzetesen felmért szentannai piarista létesítmény ideálisnak tűnik erre a célra, a császári döntés tehát megszületik: a kegyesrendieknek cuccolniuk kell. Választhatnak Temesvár és Várad között, s az vesse rájuk az első követ, aki nem úgy döntött volna, mint ők: észak helyett dél felé veszik az irányt.

Temesváron eredetileg a piarista rend régi épületében működtették a gimnáziumot, ahová (az oktatás színvonalának emelkedése függvényében, azzal egyenes arányban) egyre több diák pártol át a jezsuitáktól és a ferencesektől. Az oktatás nyelve 1790-ig a latin volt, majd ezt a német követte. A diákok nemzetiségéről annyit tudunk, hogy a bánsági svábokon és magyarokon kívül szerbek és románok is jártak ide.

Érdekesség, hogy ortodox vallásúak csak úgy iratkozhattak be a Piariba, ha nevük átesett egy szerbesítési folyamaton (egy hagyományos román családnévvel tehát nem lehetett valaki piarista diák). Ezt nem a Piari, hanem az ortodox szerb patriarchátus írta elő valamennyi görögkeleti vallású családnak (tehát a románoknak is). Ily módon lett például az Orbu („Vak”) román családból Orbulov, Roşu-ból („Vörös”) Rosici, Ursu-ból („Medve”) Ursulici.

1802-től, egy újabb reform hatására a piarista gimnázium immáron hatosztályossá bővül. A század derekára hétosztályossá válik és főgimnáziummá léptetik elő. Temesvár mintegy rákényszeríti multikulturalitását az iskolára; a Bánság valamennyi nemzetisége és vallása képviselteti magát a hallgatók között.

Érdemes azt is elmondani, hogy a népesebb nemzetek, nemzetiségek valamennyi nyelvét hivatalosan is oktatták az iskolában; függetlenül az éppen aktuális hivatalos nyelvtől a temesvári Piariban (1790 és 1923 között) minden héten volt német, magyar, román, szerb, sőt, egy időben még bolgár nyelvóra is.

Persze nem szakfordítókat vagy tolmácsokat képeztek, de egy leendő bánsági értelmiséginek (hiszen aki ezt az iskolát elvégezte, biztosan nem csikósként vagy közcsendőrként végezte) illett legalább három, de inkább négy nyelven beszélgetni tudni, neadjisten énekelni a más nemzetiségű szomszéd által megtartott esküvőn, keresztelőn vagy egyéb családi eseményen.

1853-ban a 184 diák anyanyelvi megoszlása így nézett ki: 66 magyar, 45 szerb, 41 sváb, 26 román, 4 horvát és 2 szlovén. Ekkor a tantestületet 14 tanár („professzor”), 6 segédtanár és 2 pedellus alkotta. Volt egy-egy kémia- és fizika-labor, saját ásványtani gyűjtemény, komoly herbárium, jó pár kitömött állat, csontváz, formalinba eltett testrész, vagyis minden, ami kell.

1870-ben a mindösszesen 420 diák vallási megoszlása a következőképpen nézett ki: 233 római katolikus, 135 görögkeleti, 37 zsidó, 11 lutheránus és 5 református, akik a létszám miatt már párhuzamos osztályokba jártak; a temesvári piaristáknál ugyanis az volt az egyik oktatási alapelv, hogy osztályonként harminc gyereknél többel nem lehet érdemben, magas színvonalon foglalkozni…


Látható, hogy a Piari kicsiben maga volt a bánsági sokszínűség; ha nem lenne félreérthető, még a szivárvány-hasonlattal is megpróbálkoznék, de attól tartok, homofób olvasóink kikérnék maguknak (és a Piarinak).

A kiegyezés után az iskola oktatási nyelve a magyar lesz, s a renoméja egyre csak emelkedik. A diákok létszáma 1880-ban átlépi az ötszázat, 1892-ben a hatszázat. Lassan kinövik addigi épületeiket, s mindenki egyetért abban, hogy megérett az idő egy új, speciálisan iskolának és az ehhez tartozó bentlakásnak szánt épületre.

1906-ban Székely László, a város főépítésze a divatos szecessziós stílusban megtervezi, majd két év alatt felépíti a Piari új, 4200 négyzetméteres, 1 + 3 szinten elterülő központi épületét, 250 méterre Temesvár szívétől, a Lloyd-sortól (majdnem azt írtam, hogy 300 méterre a görögkeleti katedrálistól, de aztán eszembe jutott, hogy hol volt akkor még ortodox székesegyház Temesváron…).

Van abban minden, amire akár ma, száz évvel később is büszke lehetne egy középiskola: tudományos kísérletek elvégzésére alkalmas laborok, körültekintő alapossággal megtervezett világítású rajztermek, amfiteátrumszerű, kiváló akusztikájú előadótermek, tornaterem, hatalmas belső udvar, konyha, bentlakás, ráadásnak papi rendház és saját templom, valamint kápolna. A temesvári Piarista Főgimnáziumban folyó, nagyon magas szakmai és pedagógiai munka, az onnan kikerült diákok későbbi pályafutása bőven alátámasztotta az iskola országos hírnevét.

1915-ben a diákok létszáma átlépi a lélektani ezret, majd 1920-ban (az utolsó, Trianon előtti iskolai évben) megközelíti az 1400-at, akik 50 osztályban, hét évfolyamban, évfolyamonként tehát hat-hét párhuzamos osztályban (!) tanultak, mint a gép. És igen, minden jel arra utal, hogy kiválóan meg lehetett szervezni egy ekkora oktatási intézményt.

Persze akkoriban nem volt haverkodás a tanárok és diákjaik között, és viszonylag kevés olyan esetet jegyeztek fel, amikor a 14 éves gyerek órán – viccből – fenéken billenti pedagógusát, ahogyan az napjainkban szinte naponta előfordul.

A történelmi körülmények (számunkra meglehetősen sajnálatos) változása a Piarira is hatással van: 1921-től a város hivatalos nyelve a román lesz, de el kell mondanunk, hogy a Piari magyar gimnázium maradt, ahol egyrészt az oktatás nyelve (még akkor) a magyar, másrészt továbbra is tanították több helyi középiskolában, választható idegen nyelvként.

A Piariban a hitoktatás teljes spektrumát biztosították: a római katolikusokon kívül a reformátusok, az ortodoxok, a lutheránusok, de még a zsidók is tanulhatták saját vallásuk alapelveit, ráadásul nekik (illetve hát szüleiknek) mindjárt két spirituális választási lehetőségük is volt: neológ és konzervatív vonalat is választhattak az 1935-ben nyolcosztályossá váló katolikus főgimnáziumban.

A második világháború alatt az épületben felfüggesztik az oktatást, mert német katonai kórházat rendeznek be a falai között.

1948 augusztusában a komancsok betiltják az egyházi oktatást, s a kegyesrendeik sem kerülhetik el a sorsukat. A Piari megszűnik, helyére a Temesvári Műszaki Egyetem (a “Poli”) egyes fakultásai költöznek, illetve az Egyetemi Könyvtár is ide húzódik be. Korabeli beszámolók szerint a teljes műszaki egyetemi főkönyvtár még 1958-ban is csak kábé a fele volt az egykori Piarista Főgimnáziumi Könyvtár állományának (pedig jócskán loptak belőle, na meg semmisítettek is meg gyanús tartalmú könyveket közvetlenül a ’48 utáni időket követően…)
’48 és ’76 között a villamosmérnöki karnak adott otthont (ekkor a diákok simán „elektró”-nak hívták), majd ’76 után – amikor a villamosmérnökök java elköltözik az új épületbe – „régi elektró”-nak (electro vechi). 1989-ig továbbra is a Műegyetemé;
főleg a műszaki könyvtár miatt ismerte minden jövendőbeli mérnök.

Az épületben jelenleg az 1992-ben alakult temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum működik, román és magyar párhuzamos osztályokkal, összesen 140 diákkal (hetven román, hetven magyar), de társbérletben (előreláthatóan még vagy két évig) a műegyetemi könyvtár is ott maradt az egyik szárnyban. Az iskola neve mellesleg Szent Gellért latin nevéből jön; Gellért volt ugyanis az első Csanád egyházmegyei püspök, ahová Temesvár évszázadokon keresztül tartozott.
2002-ben, születésének 125. évfordulóján leleplezik a Székely Lászlóra, egykori műépítészre emlékező domborművet; teljesen atipikus részlet, de elmondjuk: azért kellett főműve, az egykori Piari épületére helyezni, mert annak a temesvári háznak a jelenlegi tulajdonosai, amelyben Székely László több évtizedet élt, nem egyeztek bele abba, hogy házuk falára egy ilyen nevű ember emlékplakettjét helyezze bárki is. Ehhez én mindössze annyit fűznék hozzá, roppant visszafogottan, hogy [nagyon-nagyon moderálva].

A ’89-es fordulatot követően, amikor a katolikus egyház visszaigényelte az épületet, egy kicsit szorongtak,
mert nem tudták, hogyan fogják okmányokkal, dokumentumokkal bizonyítani, hogy ez tényleg az övéké volt. Lett aztán nagy fellélegzés és öröm, mert a bolsik olyan trehányak voltak, hogy a rendelkezésükre álló negyven év alatt nem írták át az ingatlan telekkönyvi nyilvántartásának tulajdonosi részét, ezért ott 1992-ben még a Temesvári Római Katolikus Püspökség szerepelt birtokon belüli tulajdonosként…

Az egyhajós piarista templom ott van az épülethez ragasztva; 1911-ben épült, az akkor lebontott, ferencesrendiek által fenntartott templom helyén.

Jobb- és baloldalt a Piari épületegyüttesének részei láthatók.

Az utóbbi egy-két évben ismételten felvetődött egy temesvári piarista gimnázium létrehozásának gondolata. Mi mindenesetre szurkolunk neki.

Update: kimaradt a legjópofább kép. A Gerhardinum udvarán (ahová nem engedtek be) egy szép piros quad állt az egyik fa tövében. Elképzeltem, amint egy atya (talpig reverendában) végigrobog vele a városon…

9 hozzászólás

 1. Gloria Mundi — 2011-03-03 10:06 

Még te se bírtál bejutni egy épületbe, h fényképezz? Az már súlyos … :)
Szép volt, mikor még magánemberek ilyen pénzeket bírtak költeni oktatásra, ez most kevésbé divat.

 2. tib0ru — 2011-03-03 18:16 

Hát erre mondják, hogy más idők, más erkölcsök…

És szóbeli dícséretben részesülsz a kommentelési szorgalmadért :-)

 3. Gloria Mundi — 2011-03-04 14:17 

Ó, vannak még a dicséretnek más fokozatai is? Csak, hogy képben legyek :) Egyébként neked innen is mennek a kommentek mail címre, hogy műxik ez a rendszer?

 4. tib0ru — 2011-03-04 14:50 

Ó, hát van tettleges dícséret is, az finomabb :-)

Nem, nem kértem emial-értesítést (nem is tudom, lehet-e..?)

 5. Gloria Mundi — 2011-03-05 09:45 

Barátságos vállon-veregetés? :P
Akkor folyton itt kell csekkolnod, h jött-e komment? Az kicsit macerás.

 6. tib0ru — 2011-03-05 10:35 

Úgyis felnézek naponta többször, na meg ide oldalra beraktam az “utolsó kommentek” dobozt, így kényelmesebb.

 7. Nagyszalontai zöldséges — 2011-03-06 22:23 

Kosz a fohajtast Szekely Laszlo elott

 8. tib0ru — 2011-03-07 12:14 

Úgy gondolom, minimum ennyit megérdemel tőlünk…

 9. alaci — 2011-03-08 08:05 

Talán érdemes megjegyezni, hogy az épületegyüttes jelenleg teljes felújitás alatt áll.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.